Napi Hírek, 1933. december/2

1933-12-16 [0313]

/A gyujtogatási per tárgyalásának folytatása./ Sack dr. fejtegetéseinek második felét azzal a kijelentéssel vezeti be. hogy Torgler védelmét csak aíást" vállalta el, mát Torglor biztositotta, hogy a birodalmi gyűlés f elgyujtásában semmi része nem volt és politikai felfogásából sohasem csinált üzletet. A védő kifogásolta azután, hogy Torglernek oindai kis téve­dést erősen a rovására irtak, rág Grothe tarunak, aki non egyéb nint fon­toskodó hazudozó* elnézték az állandó" ellentmondásokat. Torglemek a vád által feltételezett btinrészessége teljesen kizárt dolog. Lehetetlen azt ' állítani, hogy ha Torgler egy bizonyos időpontban nem volt az irodájában, akkor azalatt a-gyújtogatást készitette elo. Ez a bizonyitási eljárás fel­forgatása volna. A német büntetőjog szerint a vádlottra kell rábizonyitani a bűnösséget, és nem a vádlott feladata, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Sack dr. azután részletesen foglalkozik Karwanhe és íCroyer vallomásával es annak a véleményének ad kifejezést, hogy Karwanhet ugyan ?**SÖ?Ö° igyekezet vezette, hogy az igazságot mondja, vallomása azonban tárgyilagosan veve nem áll helvt. Minden emberi tökéletesség mellett sori lehetséges a birodalmi gyülé.s folyosójának világi tása mellett a Karwanhe által állított felismerés. /Folytatása következik/ Ka/Ke ,. , ::Münchon, december 16. /Wolff/ Suvich Fulvio állar*­titkar, az olasz külügyciniszterium vezetője szombaton reggel Kölnből a bajor fővárosba érkezett. Kiséretében van a külügyi hivatal egy képvise­lője, valamint a rohamcsapatok két negbizottja. Suvich államtitkár az országos rendőrség gépkocsiján a szállóba hajtatott. A Wolff-iroda az ál­lamtitkár környezetéből arról értesül, hogy a pályaudvari fogadtatás az államtitkár kívánságára maradt el. /MTI/ Ke/Ke ----­• /L/ §LoDdor. bó 1 jelentik: A Fehér Házban, .rtoosevelt kijelentése szerint EZ idén igézi ré^i angol módra ünneplik meg a karácsonyt, Mindenki az elnök hálószobájában akasztja fel ha­risnyáját , még ma-a üoosevelt is. A szenteste közeledtével az egész család Roosevelt dolgozószobájában a tűzhely köré telepszik, a tea után Üooeevelt f.lolva; sa Dickens "Karáosonyi ínek-"ét, majd < meggyújtják a karácsonyfát ,mógp8 dic igazi viaszgyertyákat,nempedi g vil­lany lámpákét .Az ajándékok szétosztását családi táncmulatság követi ; ^obből a legifjabb gyermekeikéi együtt az'elnök édesanyja is kivoSz; i ré­szét* aki a karácsonyi ünne ekre Ilyde farkból Washingtonba -utazik./MTI./ L/L í? • /L/ §Londonból jelentik: Roosevelt Joseph H. Choatct c.z italméiési tanács elnökévé nevezte ki. Choato valóságos szeszesital­diktátor lesz, mert z Ő kezeiben lesz az iatlmérés^szabályozása,, italmérési jogok adományozása, c s.zoézc-onroészf és kiirtása és az italbc­hoz^trli hányadoknak n külföldi államok között való féloastása. Az utób­bi feladat lösz a legkényesebb, mert máris megindult ö verseny fi beho­zatali hányadok felemoléséért, Ffiként a francia, a spanyol és az olasz nagykövet, Q portugál és a chilei követ, továbbá Kan-da és nz ir szrbad­állaa'képviselői lűürtók misem Chooto előszoba jáVn./^TI./ . , . n T/F ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents