Napi Hírek, 1933. december/1

1933-12-13 [0312]

/Hóman nyilatkozatának folytatása/ Elvileg egyébként is azon az állásponton,vagyok, amelyot negyven esztendő­vel, ezelőtt kultuszminiszteri irondolkozes a kazépiskolai tanárokra mogállapitott,"hogy tudniillik az" alkalmazásban levő tanárok ne vállal- ' iának . a magántanitást, mert ez az iskolai munka rovására megy. Ennek a rendeletnek szigorú végrehajtását később mellőzték, sőt a rendel­kezést hatályon kiv.lil is helyezték, de ezt kizárólag a tisztviselői fi­zetéseknek az összeomlás után bekövetkezett teljes elértéktelenedése okoz­ta. Tudatában vagyok annak, hogy a tanári és tani tői fizetés mostani szín­vonala mellett is áldozatot kinánok az oktató személyzettől, amikor a magántanitástól eltiltom őket, de meggyőződésem, hogy a nemzetnevelésre hivatott tanárság és tanítóság teljesen át fo?;ja érezni rendelkezésem nagy szociális és nemzeti jelentősegét és a rendelet kiadásának el­kerülhetetlen voltát. Természetes, hogy ez az intézkedés csupáft átmeneti megélhetési lehetőségeket oeremt, de mindenesetre módot ad arra, hogy az ifjúság egy része kivárhassa azt az időt, amikor végleges elhelyezke­déshez juthatU Fontos és szükségos volna, hogy a többi iskolafenntartó, elsősorban Budapest székesfőváros hasonló eréllyel szüntetné meg a • tanügyi alkalmazottak kettős foglalkoztatását. Evégből a közeli napokban felveszem aj ' érintkezést a belügyminiszterrel és a főváros vezető­ségével. Teljességgel lehetetlen állapot, hogy amikor százakés ezrek állás nélkül vannaK, egyesek több tanári állast töltsenek be, ( ^^^tfjüw Ezzel az intézkedésemmel kapcsolatban felhívom a magyar szülőket is. hogj gyermekeik magánoktatása tekintetében a nemzeti érdekek­nek és az ifjúság szociális igényűinek megf elolően'járjana k el, Arról^ hogy megfelelő magánoktatót kapjanak gyermekeikhez, az iskola-ig«zgatok­nál tett bejelentések alapján a minisztérium fog gondoskodni. Hóman Bálint miniszter ezután még"a műegyetem bezárásáról nyilatkozott; Amelyik pillanatban - mondotta - elfogadható biztosítékokat kapok arra, hogy a tanítás, illetőleg a kollokviumok és szigorlatok zavar­4 talánul lefolytathatók lesznek, a rendelkezést visszavonom, A kérdés meg-­oldása tisztán és kizárólag a diákság magatartásától f'. ; gg. Meggyőződd sem ­hogy a diákszervezeteknek módjukban áll megfelelő erélyes lépessel e kér­désben az egyetemi hatóságok törekvéseinek teljesítését biztosítani. R/vi • ... • , M U Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház állandó összeférhetetlenségi bizottsága ma délelőtt Putnoky Móric elnöklése vei es Niamessny Mihály előadásában tárgyalta Turchányi Egon országgyűlés, képviselőn* önmaga ellen tett összeférhetetlenségi bejelentését. Turchá­nyi Egon az ülés során előterjesztést tett különböző iratok beszerzésére. A bizottság erre a tárgyalást felfüggesztetté, hogy az előadónak mődja legyen Turchányi Egon előterjesztésére javaslatát megtenni. A bizottság tárgyalását december 16,-ar szombaton délelőtt 10 órakor folytatja, t. M m-i. n A b t z 2Í tsá S megkezdte a tárgyalást Turchányi Egonnak Eck­hardt Tibor ellen tett összeférhetetlenségi bejelentése ügyében is. Ezt a tárgyalást is szombat délelőtti ülésén folyt t ja a bizottság. ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR rr . . >

Next

/
Thumbnails
Contents