Napi Hírek, 1933. december/1
1933-12-09 [0312]
/ Szófiai lapszemelvdnyek. Folytatás/ A Dneimik szerint a oolgár nép nem tudja megérteni .hogy húszáévi feszült viszony után,am§ly hallatlan hitványság és példátlan árulás, a békeszerződések és az adott szo megszegése és az ofoiélküli provokációk és megalázások sorozata után mire-^valók ezek a belgrádi szívélyességek és kérdezi, mi történt, hogy a jugoszláv állam és a királv szokatlan tiszteletadással készek fogadni a bolgár uralkodó párt és miniszterelnöküket. Bulgária valamennyi szomszédja versenyez a közeledésért. Jugoszlávia nem maradhat el. Bulgária még egyszer kész testvéri kezét nyújtani/de kétkedő marad/mert cselekedeteket akar és nem szavakat. A .belgrádi látogatás örömmel tölti el a bolgárokat s azt várják, hogy ez uj korszak kezdete legyen, amely komoly jóvátétellel enyhíti a multat és meghozza a jobb jövőt* Bulgária nem bosszúállóidé vannak nagyon becses nemzeti erdekei ,s ezekről nem mondhat le sem ma, sem holnap, A szerb-bolgár barátság csupán ezek tiszteletbentartásán nyugodh.tik. A két ország diplomatái ne beszéljenek a békeszerződések érinthetetlen voltáról, mert az ilyen beszédek nem vezetnek semmiro. Nehéz feladat ez és egy vagy két találkozás nem fogja megoldani, dc a bolgárok elvárják, hogy legalább a megegyezés jószándéka mognyilváiLui jon. X Szlovo •:• várat iannak^ talál ja a vi feszültség után az uralkodópár látogatását. JSZ az utazás nem udvariassági cselekedet, hanem a) (hirtelen feltárradt f _ f felismerésinek gyümölcse* de (két nép) lehet, hogy ez ellentétben is áll a hivatalos 'Jugoszlávia elgondolásával. A bölcs Borisz király nem vehette számításba ezt a lelkületet,mert ha más alkalommal a királyok akarata irányította a nemzetek érzését, ma annak ellenkezője történik. Tagadhatatlanul sok kérdés választja el a két országot, de az is tagadhatatlan,hogy fennáll a megegyezés kívánsága is. A királyi vonat keresztülhalad a határok mentén húzott szöges drótakadályokon. A lap ebben a jövő jelképét látja. Mégis azt tanácsolja,hogy hiu reményeknek ne,adják át magukat a bolgárok, [még csak a szerb-bolgar viszony uj korszakának kezdetét jelenti ez az ut • _Böleseséget és tapintatot ajánl a lap és fokozatos előrehaladást. l-m*>fc Bl/Sz —.— § S z e g ed, december 9. Szombaton az ecetem tanácsa ülést tartott. Széky Tibor rektor bejelentette, hogy ha a mostani három és félnapos szünet alatt a rend nem all helyre teljes mértékben, meghosszabbit4a a szünetet. A tanács a bejelentést tudomásul vette. Az anatómiai intézetben csütörtökön történt incidens ügyében - amelynek során Kiss ^erenc egyetemi tanár arculütötte Vörösmarty MÍT hály joghallgatót - Széky Tibtr rektor . ..... ; kijelentette, hogy az ügyet nem tekinti továba magánügynek, mert az "incidens az^egyetem épületében folyt le, s haladéktalanul megÍ7v3itotta a vizsgálaA zsidó egyetemi hallgatók küldöttsége Széky Tibor rektornak bejelentette, hrgy ebenn a félévben nem iárnak előadásokra a még mindig izgatott hangulat miatt. Félévük igazolását kértékymire a rektor megígérte, hog^ közbenjár az egyetem tanárainál és kérésüket teljesitik./KTI/ § S z e g e d^ december 9.A Városi Színház a DugonmöB Társasággal|az SMKE-vel es a Délvidéki Otthonnal karöltve szombaton este ünnepelte Herczeg/erenc 70-ik születésnapját, A Szegedre érkező Herczeg íerencet Páiffy József polgáráé ster-helyett es, Horger Antal egyetemi tanár, Bt>ócTZ Béla főkapitány-helyettes és Török Sándor süketnémaintézeti igazgató üdvözölte a pályaudvaron.' Este a Városi Színházban feldíszített és zsúfolt / nézőtér előtt folyt le az Ocskay brigadéros előadása.! közönség lelkesen ün- / nepelte Herczeg Ferencet,akinek tiszteletére előadás után vacsora volt*/MTl/ ' W3» ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció