Napi Hírek, 1933. december/1

1933-12-08 [0312]

§ Pápa. december 8. Pápasalamon községben kigyulladt Miklós Ferenc gazda pajtája ós a. babra felhalmozott takarmánnyal együtt teljesen elégett. Az alig pár száz lelket számold" községben az idén ez már^a hatodik tüzeset. /Ml/ § Kiskőrös, december 8, Tegnap délután 4 éra táj— ban^erős havazás indult meg fagypont körüli hőmérséklet mellett, /MTI/ § Halálozá's, Dr. Nadaskay Béla, az állatorvos•tu­dományok tiszteletbeli doktora, nyug. főiskolai ny.'r.'tanár, a III. oszt. vaskoronarend és a^Ferenc József-rend lovagja, *m» kir. gazdasági főtanácsos, december 6.-án oste rövid szenvedés után, 86 éves korában elhunyt. Temetésb december 9.-én, szombaton délután 1/2 3 órakor lesz a rákospalotai uj temető halotta.sházáb:'l a római katholikus egyház |Zo,rtartása szerint. /MTI/ § .Hálókocsi rendszeresítése Budapest déli pályaudvar ­Cannes között, A Máv igazgatóságátél - . kapott értesítés szerint miként a mult idényben is, ez év december 15-től 1934 május 9-ig a Budapest déli pályaudvarról 7 óra 40 perckor induló 1202 számú gyors­vonattal hetenként háromszor, hétfőn szerdán, pénteken, ellenirány­ban Cannesből december 18-tól 1934 május 11-ig Budapest déli pálya­udvarra érkező 1201 számú gyorsvonattal ugyancsak hetenként három­szor egy első, második osztályú hálókocsi fog; közlekedni, Cannes-ból a közverlen kocsi ugyancsak hétfőn, szerdán es pénteken fog indulni. /MTI./ J He/He rr § P á r i s , december 8« lVl933 évi 5 százalékkal kama­tozó öt övre szóló kincstári kötvények kibocsátási műveletei szerdán es^e vegetértek. A kölcsön teljes összegét lejegyezték. /MTI/ rr § A 1 g ir, december'8. /Havas/ Hivatalosan megcáfolják^ azokat a külfölaön elterjedt híreket, amelyek szerint a Lamartiniere rabszállitóhajón kitört fegyenclázadas elnyomása negyven ember életébe ' került. A valóságban mindössze három fegyenc lázadt fel, akiket vasraver­tek. A Lamartiniere Algírban még néhány ószakafrikai fegyencet vesz fel, azután folytatja útját Guyana felé. fWI/ rr § Belgrád, december 8._/Avala/A Vrene értesülése sze­rint nagy ünnepélyességgel készítik elő a \ fogadtatást a bolgár uralktdópár szátaára, amely december 10.-én hivatalos látogatást tesz a szerb királyi párnál Belgrádban. Borisjkirály^belgrádi tartózkodásának programján szorepol többek között díszebéd a régi téli palotában, amelyet hangverseny és nagy fogadoest követ. Jelenti továbbá a lap, hogy a bolgár uralkodópár ellátogat az Avala-hogyre, ahol kfszorut he­lyez el az ismeretlen katona sírján. /MTI/ rr § Belgrád, december 8. /Avala/ A lapek idézik Srskics miniszterelnöknek a öhristian Scier.ce Moritor jubileumi számában közölt nyi­latkozatát, amelyben Srskics minjrszterelnök arra a koiádéira, hogy mire van a világnak legsürgősebbon szüksége a jelen pillanatban, kijelentette, hogy erre'csak egy válasz lehet: "Bekére".Srskics miniszterelnök kifejtette az­után, hogy Szerbia következetesen és határozottan a béke politika ját kövoti és nemcsak uralkodójának és állaniérfiáinak honső meggyőzödéso a nemzetközi együttműködés szüksége, hanem az egész népnek is ez a Kívánsága. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents