Napi Hírek, 1933. december/1

1933-12-07 [0312]

5 S z 8 g e d , december 7. Á TBnrfcl-Szövetség,az Emericana és a IÜEÍTÍOSZ legutóbb nagygyűlésen elhatározták, hogy a budapesti Műegye­tem mintájára a szegedi egyetemen is bevezetik az ug3 7 nevezett gettó-rendr szert. Csütörtökön reggel a szegedi egyetem valamennyi karán a Keresztény hallgatók felszólítottak a zsidó hallgatókat, hogy az utolsó padbai fog­laljanak helyet. A zsidók vonakodtak eleget tenni és az első padokban lö­vő régi helyüket foglalták el. A keresztény hallgatók erre elhatározták, hogy kényszeríteni fogják a zsidó hallgatókat, hogy a hátsó padoMba ülje­nek, orre azonban nem került sor, mert a zsidó hallgatók nagy részo ol­távózott az egyetemről, A központi egyetemen a jogi karon a hármas számú tanterembeli csak két-három zsidó hallgaíö maradt, akiket tiz"órakor szintén eltanácsol­tak. Az egyik zsidó hallgató ugyan vonakodótt w távozni, de amikor megtámad­ták, sikerült elmenekülnie a támadók gyűrűjéből. He 11 er Erik dr., a jogi kar t dékánjának megjelenése s az ifjakhoz intézett beszéde után a hallgatók békésen eltávoztak az e evetemről. Bélben mintegy ötven joghallgató az ana­tómiai intézet elé vonult, hosy ott a zsidó ha Igátokat távozásra szélitsa fel. Kiss Ferenc egyetemi tanár utiukat állta és a Turul-Szövetség egyik tagját, aki erőszakosan viselkedett az egyetemi tanárral szoáben, dr. Kiss Ferenc arculütötte. A jogisz»k visszamentek a központi egyetimre^ maji is­mét az anatómiai intézet elé vonultak, ahol azonban sz-"ajtókat zárva talál­ták. A kaput benyomták és behatoltak az intézet udvarára, Minthogy Kiss Ferenc tanár, akivel korábbana sajnálatos incidens történt, nem volt az intézetben, helyette Jankovich László dr. egyetemi tanár fejezte ki saj­nálkozását. A csoport ezután a központi egyetemre vonult viasszá, ahol csendben szétosztlott. Széky Tibor dr. rektor, aki figyelemmel kisérte a délelőtti eseményeket, elrendelte, hogy a szegedi egyetemen csütörtök déli: 12 órától dedember 11.-én, hétfőn reggel 8 óráig az előadások szüneteljenek és e rendeletét hirdetményben közölte a hs.ligátokkal. Ezt az intézkedést azért tette, hogy a mostani izgatott hangulatban a hallgatóságnak ne legyen alkalma csoportosulásra. Dr. Széky Tibor rektor kijelentette még, hogy a rendbontók ellenőalak az egyetem nyugalmát meg­zavarták, az egyetem Tegye Imi eljárást indíts ' ­Az anatómai intézet előtt történt incidensből kifolyólag Vörösmarty Mihálv joghallgató. ... , .segédei felkeresték Kiss Ferenc egyetemi tanárt es masyarazatct körtek délelőtti-viselkedé­séért* Az egvetemi tanár non zárkózott el a lovagias elégtételadás elől és .megnevezte megbizottait. Az ügynek lovagias folytatása lesz. /MTI/ Ta/Vá L §London, december 7. /] agyar Távirati Irodfc/ Wallaco amerikai f öld mivel ésűgyi miniszter kijelentette, hogy Anglia és az Egye­sült Államok között tárgyalások indultak meg olyan egyezményről, amelynek értelmében Anglia növelné az amerikai disaióhus, az egyesült Államok gedig a skót whisky és gin behozatalát. Há/Vá L § L o n d o n , december 7. /Magyar Távirati Iroda/ Ajnew­yorki vámhivatal kimutatása szerint a ^^H^«2fiWÍ^^K fl napján a behozott szeszesitalok vamja • 385.000 oollart >tt U a Wtffc a Cameronia hajó italszállitmánya 411.000 dollár vamjoveaeket fog jelai­Az árdrágitás megakadályozásáéra az amerücai i tálmérési tanács állandóan tájékoztatja a közönséget azokról az árakrW*- amelyeken a szesz pároló nagyteres fedők és importőrök ; az italokat eJadjaJc,/. Ea/Vá AIIC7 f/T\o T rtrrr'rín I

Next

/
Thumbnails
Contents