Napi Hírek, 1933. november/1

1933-11-04 [0310]

• •» J, L 8, n d P n november 4. /Magyar Távirati ITO4O/H*»* yorkbdl jelentik: Shoemaker képviselő, aki Minnefota-állam egyik kerületét képviseli, táviratban figyelmeztette Roosevelt elnököt, Wya kisgazdák ygy^eres katonai alakulatokat szerveznek, ezeket gépfegyverekkel és könny­gázbpmbákkal látják el. A képviselő felkérte az elnököt, hogy sürgősen hárítsa el a fenyegető vér ont ásókat, u § Í.° v ? °« n i november 4. /Magyar Távirati Iroda/ A Times *Jgy tudja, hogy Sir.John Simon külügyminiszter tegnap délután újból fo­gadta no cseh Iondoni német nagykövetet s ez alkalommal legsúlyosabb ag­godalmait fejezte ki amiatt .hogy. Panter angol újságírót nemrégiben Mün­chenben letartóztattak. A külügyminiszter sürgősen kérte az okok közlését, amelyek miatt Pántért Német•rszágban letartóztatták, majd szabadonbocsá­tasa után kiutasították, ALeily Telegraph diplomáciai levelezője ugy értesül, hogy az angol külügyi hivatal a berlini nagykövetség és a müncheni főkonzil • ^jelentésének ' beérkezése után határoz majd a további lépés^k^-'• » A r § ¥ á r i s , ac* ember 4./Magjai KTvii 1 £ ti ÜL-oda/ A röggel í lapok általában kedvezően fogadják Sarraut kormánynyilatkozatát és meg­állapítják, hogy az sok értékes ígéretet tartalmaz. Ha megtartja ezeket az ígéreteket - irja a Matin - számíthat a rend és a józan ész emberoi­neu ta mogatásárc. Takarékosságra, még pedig mindenekelőtt takarékosság­rr. v«n szühvség, a kormány is ezt hangé ulyozta. Sarrpit szavait - fojozi be « 3©p - lelő tétlenség volna, nom hclyesolni. A baloldali lapok élénken helyeslik Sarraut ki jo leütései t. A miniszterelnök megtalálta a kellő hangot - irja az Oouvre - és meggyőzte a képviselőházat arról, hogy igáztál - nul vádolják a jobboldal föle való elhajlással és machiavollista politikával. Ai jobboldali Ir.pok egy része megelégedését fejezi ki afelett, hogy Sarr-ut nom kérto fel a szocialistáidat az együttműködésre és szem clott tartotta FranoÍrország nagyságát és a franoia nemzet érdekeit. A Figaro azonban ugy véli, hogy Sarraut nem foglalt elég határozottan állást a többség kérdésében és a parlament két oldala között határozat­lanul a középúton maradt. To/Vi A. § H á g a, november 4./Havas/ A hágai nemzetközi bíróság előtt Gajzágó László magyar megbízott a magyar-csen döntőbírósági itélst felebbviteli tárgyalásán kife jtette, nogy jóllehet a jezsuita-rendnek 1773 -ban történt eltörlése ota e közoktatásügy irányítása az állam ke­zébe terült, ez egyáltalában nem erintette a budapesti egyetem jogi sze­mélyiségét. Az egyetem továbbra is megtartotta az adományok utján birto­kába jutott .ingatlanokat, és azoknak mind a ma i napig jogos tulajdonosa marad t./MTI/ 1 To/Vi

Next

/
Thumbnails
Contents