Napi Hírek, 1933. november/1
1933-11-14 [0310]
j> § A magyar Jáviratx Iroda.jelenti: A honvédelmi minisztérium e^szentembjerében a honvédség 1933/34. évi szövetszükségletére yersen^tárgyalást hirdetett. A versenytárgyalás szeptember 26.-án folyt le. - beérkezett ajánlatok egységárait, tekintettel arra, hogy a mult árakhoz viszonyítva mintegy 2o-százalekos meg nem'indokolható emelkedést mutttak, a bizottság az ellenőrző árelemzés alapján és a múltévi beszerzési araknoz képest IB feltűnően magasaknak tartotta és ezért a versenytárgvalás eredményét a kozezallitási szabályzat 31. paragrafusának rendelkezései értelmében megsemmisítette. . . , . v z fú&l szélé, közléssel egyidejűleg a honvédelmi minisztérium október 11.-ere.tárgyalásra hivta meg az összes érdekelt gyárakat, izén a tárgyaláson.közöltek a gyárostkkal azokat az egységárakat, amelyeket a honvédelmi minisztérium a jelenlegi gazdasági és költségvetési viszonyod mellett az ország általános gazdasági és pénzügyi viszonyainak figyelembevételével megfelelőknek tart a kérte a gyárak nyolc napon belül való állásfoglalását. E natarido leteltéével az összes graokelt gyárak nevében a Magyar Posztógyár részéről oly válasz érkezett, amely szerint a gyárak a íolaiánlott arat nem fogadjak el, de hajlandők a versenytárgyalásra benyújtott arai a at a kilát 'öbahelyezett előlegre, valamint a kiírtnál nagyobb szükséglet biztosítására való tekintettel hat százalékkal mérsékelni. • ± • , jyL i v ? 1 . 6Z v k az árak i«- messze meghaladták a honvédelmi miT. n Í a on rUffl i felajánlott egységárakat, a honvédelmi minisztérium októvZJSfítl .^f te ?? osszos gyXraklal.hogy ezt a választ eiutasitásnak kell vennie és ezért a texgyaláet befejezettnek tekinti, a szőve beszerzést illetőleg pedig a továbbiakban szabad kezet tart fenn magának. 1U , . „„ , Az előzmények után a honvédelmi minisztérium a közszálÍ 1 o^ 8 ? aoa ^ t ?}? paragrafusában előirt módon a folyő költségvetési évapffHB s&g&t sftsia? Wzi itvá4iás «&r&a /Gyujtogatási per. folytatás./ A lakásában levő idegenre egyszer 1932 júliusában-' ráijritotta az ajtót, de nem tudja, hogy gyakrabban aludt volna a lakásban, mint néhány éjjel. aayá<Ltálában nem törődött vele, mert a betegápolás távoltartotta őt lakáésáfcól. Popov elébe tárja a tanúnak, hogy 5 hivatalos felvilágosítás szerint 1932 júliusában Oroszországban tartózkodott. Kaempf érné megmarad vallomása mellett, Popov azt mondja/ hogy Kaempfer tanú ma hamisan vallott, hogy kikerüljön a gyüjtőtéboroói. Kaempfer iggatottan visszautasítja ezt az állítást ea azt mondja, httor ellenkezőleg, első kihallgatása alkalmával hazudott, nehogy belekeveredjek e-z ügybe, mert zéX saját társai tél. Dimitrov azt kérdezi, "mivel Kaempferék házában sokan f»r~ dúltak mag, Popovot nem tévesztvette-e össze másik emberrel, aki Popodhoz hisonlit. Kaempfer erre ezt válaszolja: Akkor annak'Popov alteregojának kellett lennie, A főügyész indítványozza Kaempfer megesketését, Teichert dr, ellenzi az indítványt, mert Kaempfer. ha valloáésa igaz, bűnrészességgel vagy a tett pártolásával gyanúsít ta tC, A főügyész vitába száll ezzel a fel• fogassal és kijelenti, hogy cbtym a tekintstnen gyanú nem jörog fenn. Sack dr. utal arra, -hogy'a tanra saját bevallása szerint külföldre akirt menekülni, hogy ne kelljcjn olyan igazságot mondania, aaoly Őt erősen terheli* Bet nemcsak gyújtogatásról van szó, hanem hazaárulásról is. A tanú azáltal, hogy semmit sem akart vallani, másokat akart védeni vagy pártolni. Kaempfer megesketésérol a tárgyalás végén döntenek, .Ezután Pasewald mozi alkalmazót tat hallgatják ki tanultként. Február 27.-én ő állt a Nollendorf-téri Ufa-pavillon bejáratásnál, de nem emlékszik arra, bogy Popovot látta. „ Ar , ORSZÁGOS. LEVÉLTÁR . , , .. / Ha/Va Kszekci6 ,./Fo^t. kov./