Napi Hírek, 1933. október/2

1933-10-25 [0309]

/-/ § Prága, október 25. /Magyar Távirati Iroda/ A szená­tus mai ülésén tárgyalta a politikai pártok feloszlatásáról és a törvény­hozók mandátumainak megsemmisítéséről szóló -ormányjavaslatot• A vita so­rán felszólalt Korláth Endre dr, ruszinszkói magyar nemzeti párti szenátor is, aki beszédében többi között a következőket mondotta: J.u„a,et+titatwtQu ,ez A tárgyalás alatt álló törvényjavaslat a gyakorlatban eddig is megvaiositott ,u.n.parlamenti diktatúrát paragrafusokba önti és nyilt formában kivánja megvalósítani. Én már e köztársaság keretében és pedig annak papiros önkormányzattal kitüntetett részében az Erdős-Kárpátok ban ot esztendőt éltem át kimondott katonai diktatúra alatt annak ellenére, hogy a békeszerződésben kimondották és törvénybei iktatták az Erdős-Kárpátok önkormányzatát és/a csehországi alkotmányt örvénybe lefektetett demokráciá­val is ellenkezett. Ez a diktatúra rossz volt. De el tudok képzelni dik­tatúrát, amely jobb ennél a demokráciánál. Demokratikus diktatúrát eddig még nem foglaltak törvénybe ; *z a javaslat bizonyára mindenfelé a kellemet­len újság ingerével hatott. Ha a javaslat valamilyen politikai párt mellett álló szervezetet akart volna felállitani, amelynek diktatórikus intézkedé­seiben .meg lehetne nyugodni, a magam részéről nem is tartanám képtelenség­'^•nek)e javaslatba/)!lefektetett diktatúrát, mert ha :•: kormány ugy latja, hogy az állam védelmére szükség van, akkor annak érdekében minden elképzelhetet­len eszközhöz is hozzá szabad nyúlni. Egyébként arról is meg v-gyok győzád­ve,hogy az ált-alám emiitett pártok felett álló diktatórikus szerv elsősor­ban a Benes-féle harcias külpolitikát és a Hodzs:- -féle belpolitikát szün­tetné'meg. Ugy érzetni ezekkel szemben kell elsősorban az államot megvédel­mezni, mert az előbbi igazságtalanságokkal és gyűlölködéssel túlfűtött külpolitikai propagandájával, az utóbbi vámháborukat és gazdasági elzár­kózásokat előidézi cseh agrárpolitikájával komolyan .veszélyezteti a cseh állam és köztársaság létét. ' • Minthogy e törvényjavaslat benyújtását megelőző sorozatos letartóztatások és lapbetiltások a nemzeti kisebbségek életére törnek, meg kellett győződnöm arról, hogy a javaslatot benyújtó kormánykoalíció néma rossz külpolitika és a még rosszabb belpolitika megakadályozására, hanem a nemzeti kisebbségek további letörésére és halotti csend megteremté­sére szándékszik felhasználni a j vaslatot. A kormány a parlamentáris dikta túrát ?. polgári kötelességeit minden irányban tel j esi tő, bőséges adót és * e W, r ? öd ?katonai anyagot szolgáltató ; felvidéki és erdős-kárpáti­KtfJiLkisebbségek összetorésére aferp kihasználni. i L >, K ?rláth végül felolvasta a magyar ellenzéki pártok közös határozatát, amelyben élésen állast foglalnak .#fcvaslat ellen. H-"/Sz -.- " ,, § D o b r e o e n, október 25. A debreceni törvényszék ma targyalta t Varga Andrasne 45 eves munkásasszony bűnügyét, aki ápri­lisban 17 fejszecsapással megölte leányát Varga Ilust, mert az későbben tért haza a kelleténél a vendégségből. A törvényszék Varga Andrásáét erős telindulasban elkövetett szándékos .emberölés bűntett e miatt 4 évi fesvház­ra ítélte. Az ítélet jogerős. /FTl/ c &.y"<** -Ba/Sz

Next

/
Thumbnails
Contents