Napi Hírek, 1933. október/2
1933-10-21 [0309]
§ U j p est, október 21. Az igaz ságügymini szter rendelkezésére ^érdekes újítást vezetnek be. egyelőre kísérietkénen, az újpesti járásbíróságon. Az uj pereket eddig tömegnapókon tűzték ki tárgyelasra és néha többszaz Ugy torlódott ilyképen egy napra. Az uj rendszer szerint megszűnnek a tömegnapok és már előre biroknak osztják ki a perek t, akik kitti. zik az első tárgyalást. Háromhónapi kísérlet után fog dönteni az igazságügyminiszter, hogy az ujitást mindenütt bevczetikw. /MTI/ Vá/Vá § Ka 1 o c s a , október 21. Molnár Istvá n géplakatos Ho^ mpkmégyi darálómalmánál súlyos szerencsétlenség történt. A daráló udvar felőli részén arőtengely vege kiáll a falból. A tengely elkapta az udvaron játszadozó Rigó'KÓza kisleány ruháját, felcsavarta és a szerencsétlen kislányt, w . szélmalomként forgatta. Rigó Rózsi koponyája a rettenetes ütésektől egészen összezuzódott. A gépet mcgállitattá k, do segiteni már mm tudtak-,' mert n gyormok rövidesen moghalt. /MTI/ Ta/Vá r •' S t o e k fi'o 1 m , október 21. /Wolff/ A svéd király Göring goro^sz miniszterelnököt kihallgatáson fogadta, /MTI/ § A tőzsdetanács szombaton tartott ülés ében .tárgyal te a gabonaértékesítés kérdéseiben a kormány hoz intézendő felterjesztés tervezetét és elhatározta, bogy beható vita után elfogadott emlékiratot - amelynektartalma a sajtó utján fog nyilvánosságra terülj az abban tárgyalt kérdések nagy fontosságára tekintettel sürgősen felterjeszti ügy a,miniszterelnőkhöz, valamint a kereskedelemügyit rolámivelésUgyi^ pénaügy- és külügyminiszterhez. • /Gyujtogstási per tár,'yal sónak folytatása./ Hintze tanu ezután elmondja, hogy Lubbe igen gyorsai beszélt éfl nem lelhetett minden szavát megérteni, Parrisius birodalmi Ügyész kérdésére kijelenti a tanu , hq-y Lubbénél vörös szinü igazolványt Htot t. Sack dr. ügyvédnek arre t kércésére, to/^y ki emiitette Torgler képviselő nevét,, azt válaszolja Hintze, hogy erre nem emlékszik. Sack dr. ezután megjegyzi, hogy Jahnecko tanu a per tar •válásának nyolcadik napján azt mondotta, hogy egy Hintze nevü munkás megjelent nála és elvtársainál és fol akarta bujtani óht arra, hogy sógorának halálé miatt támadják meg a ' " '" ~ --• néniólptí bi^Qtftltüizután az emöK lieisig detektívet hallgatja ki. Dimitrov: Már pontosan egy hónapja folyik a főtárgyalás és Lubbétól még nem hallottunk egy világos szót Eskü alatt kérdezem a tanút, aki többször kihallgatta van der Lubbet, valóbaiLLubbe szájából haUotta-e azokat a vallomásokat, amelyetet a vádiratba fehettek» Tanu: Igen. , , á tárgyalást ezután hétfőre napolták el. /MTI/ Ha/Vá