Napi Hírek, 1933. október/2

1933-10-21 [0309]

r Genf, október 2E./Conti/ Németország genfi képviselő­jének mai lépése a népszövetség főtitkáránál csak formai megerősítését jelenti ugyan egy már ismeretes téaynek, a lépés genfi nemzetközi kö­rökben mégis igen . mély benyomást keltett. Nagy érdeklődéssel fo­gadták azt a tényt, hogy Nemetország kiváli a nemzetközi munkaszerve­zetből is, *• A nemzetközi munkaügyi hivatal igazgató-tanácsának héI.fői kezdődő őszi ülésszakán Németország képvi­selője már nem vesz részt. Azok a német tisztviselők is, akik csak adminisztrációs feladatkört látnak el, es akiknek munkássága független attól^ hogy Németország tagja-e a genfi szervezetnek, nir szerint szintén kifejezték azt az óhajukat, hogy olyan rövid időn belül, amilyet szerződésük csak megenged, abbahagyhassák genfi tevékenységüket, /MTI/ Kö/Vi § A M.Kir. Operaház jövő heti eseményei. Vasárnap, októ­ber 22.-én olcsó helyárc&kal A walkür /bsz 6 1/?/* hétfőn, I. Klharmo^ niai hangverseny /l/S Bf t kedden Otelló /A, 7 1/2/, szerdán Tosca /bsz, 7. 1/2/. csütörtökön Németh - Mária fellépésével Salome, Par?sztbec,sWlet . / /B. 7 1/2/, pénteken Pilinszky Zsigmond fellépésével Tannh-aiser /C. 7 1/2/, szombaton uj betanulással Varázsfuvola, Szereplők: Sarastro - Székely l'ihály, Tammo - Rösler Endre, Ej királynője - Szabó Lujza^ Pamina - Báthy Anna, hölgyek'- Tihanyi Vilma, Tutsek Piroska, Budánovics Mária, öreg pap' Szende Ferenc, papok - Ney Dávid, Vitéz Tibor, Papageno - Maleczky Oszkár, Papagena - Kőszegi Teréz, Monostatos - Fekete Pál, Nemt'ík - Orosz Júlia, Gere Lola, Tasnády Mária, . értállók - Gallai Márton, ' _ Komáromy Pál, Vezényei Failoni Sergio, rendezte Oláh Gusztáv, uj díszleteket és jel­mezeket terbezett Oláh Gusztáv és Fülöp Zoltán, koreográfiát készített Cieplynski János /D 7 1/2/, Vasárnap, október 29.-én olcsó helyárakkal ­Siegíried /bsz, 6 1/2/ x kedden október 31.-én Pilinszky Zsigmond fellé­pésével Lonengrin /A. o 1/2/, szerdán, november 1.-n Verdi Requiem /bsz, 7 l/2/, csütörtökön, november 2.-án nincs előadás ? vasárnap, november 5.-in olcsó helyárakkal Istenek alkonya /bsz. 6 1/2/. /M.'I/ Vi/Vi - ~­/-/ P r á g a, október október 31./Magyar Távirati Ir-d:7 Rendőrségi közegek r Pozsonyban házkutatást tartottak az országos . keresztényszocialista párt tisztviselőinél. Tegnap védőőrizotbe vették Cotteli,dr..t, a párt ifjúsági mozgalmának vezetőiét. Házkutatást tar^ tottak a kereszténys ocialista szakszervezeti titkár és Kolarite• szak­szervezeti tag lakásán. A nyomozást hir szerint abban az irányban foly­tatják, nem állam-ellenes jellegü-eaz ifjúsági szervezet és azt nem Tuka dr, annakidején feloszlatott Rodobrana nevü szervezete mintájára szervezték-e meg, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR . Fagy • T~} ^szekció , -0- tffufot § S z ó f i ... októöer'*21, / ' S ^ávir.ti Iroda/ A Zapadni Pokrajnini / -/Tartomány/ cimü lap, a háború után Jugoszláviához csatolt . Caribrod vidéKi ( emigránsok lapja a magyar miniszterek látogatásával fog­lalkozva # azt írja, hogy Bulgária minden bizonnyal kitűnik legendás venöeg­szeretetu.e. és nem kétséges, hogy a magyar miniszterek látogatása terv­szerűen.Mnden tekintetben ünnepélyes lesz, de ennek a látogatásnak más a Jellege mint Herriot, .a török miniszterek és Titulescu megelőző látoga­tásainak Valóban - írja a lap - még ezeknél a látogatásoknál a keresz­tények szerepét Kellett játszanunk es többnyire a legnagyobb keresztény elvet, a megbocsátás elvet kellett hangoztatnunk, most olyan valamire kerül a sor, ami messze túlhaladja a vallás határait, olyan valamire, and'önként sugáriftki a bolgár nep nagy részének lelkéből ós mindazoké­ból, akiket próbára tett a békeszerződések őrülete. Nagy a hasonlóság a. két nep t a bolgár é s a- magyar nep sorsa között. Talán ez magyarázza meg, az előkészületeket,„amelyeket folyt itnak Gömbös miniszterelnök fényes íogadasara, A menekültek köreben mindenütt leplezetlen megelégedés nyil­vánul meg. amely legközelebb kifelé és befelé is megnyilvánul. A magyar minisztorelnököt nemcsak mint nagy politikust és küzdőt fogják fogadni hanem mint minden, elnyomottnak testvérét, aki testvére mindazoknak,akik­kel országunkban igazságtalanul bántak, Bl/Sz

Next

/
Thumbnails
Contents