Napi Hírek, 1933. október/1

1933-10-10 [0308]

/A kisebbségi határozati javaslatokról szóló genfi jelentés folytatása/ Az 1./ és 3,/ számú határozati javaslathoz, amelyeknek csupán formai jelentősége van, a német küldöttség Keller követ nyilatkozatával hoz­zájárult. Ezzel szemben a második határozati javaslathoz való hozzájárulást ma már a bizottságban megtagadta és holnap a közgyűlésen is ellene ibg sza­vazni. Mint Keller követ kijelentette, a nemet küldöttségnek az a nézete, hogy a határozati Javaslat alkalmazási körét a tulajdonkepe ni kisebbségekre kell korlátozni. A"hatodik bizottságban és az albizottságban folytatott tár­gyalásból kitüit azonban, hoey a második határozati javaslattal főként arra törekszenek, hogy a németorszi-' gi zsidósággal való bánásmódot bevonják a határozati ja vaslat alkalmazásá­nak körébe. Ez ellentétben áll a német küldöttség elvi felfogásával, amelyet Németország képviselője a bizottsági vita folyamán kifejj tett és amely sze­rint ez •- kérdés Németország belső törvénykezesének körebe esik. /MTI/ Bl/Vá — r London,, október 10. /kolfif/ Hős ch neme t nagykorét ma Sir John Simon angol külügyi államtitkárral - annak felkérésére - a külügy­minisztériumban megb eszeié st folytatott. /MTI/ Bl/Vá -o- § S o p r o n , október 10. Ez év pünkösd hétfőjén Zsedely István 2L éves csapodi legény berokedés közben forgópisztollyal agyonlőtte Varga Ferenc 39 ev os csapodi gazdát. A soproni törvényszék ma Zsedelyt szán­dékos emberölésért hat évi fegyházra Ítélte. Az ügyész és a vádlott foleb­bezett. /MTI/ KL/Va ' S- §Bukarest, október lO./kaa^ar Távirati Iroda/ A nemzeti parasztpárt Maniu-csoport j a ma délután illés Ű tartott. A tárgyalás anya­gát a legnagyobb titokban tartiák, de an.-yi.mégis kiszivárgott a 'Tempó értesülése szerint, hogy elhatároztál': egy uj lap kiadását, amely a napokban megje enik Patria.Noua cimen. A gyűlés után az egyik képviselő kijelentette a ' Tempó tudósi tájának, hoa-y a Kaniu-párti mizárt kép­viselők ügyét a párt erdélyi tagozata külan tárgyalj a meg és hoa^-ennek a csoportnak száz tagjából : . -.• nyolcvanhat Maniu-páríi. Ta/Vi - - ­ff §Bukarest. október 10./Magyar Távirati Iroda/ Fortzu professzor ügyében a kiadott hivatalos cáfolat ellené aa a bukaresti sajtó egyöntetűen megállapítja, hoajy valóban megsebesült egy rendőri közeg, akinek a keresztnevét összetévesztették egy hasonló családnevű, de mas keresztnevü detektivvel. Snnek el...enére egy lap sem állítja ha­tározottan, hogy az eset megtörtént. • Ta/Vi " N | B u fc ; a rest. október 10./Magyar 'Távirati Iroda/ li£y 25 főből állo komitácsi banda tegnap este Silistria mellett iiiea;tánad ua egy . macedón telepes házát, amelybe az erős védóberoii czkodések miatt mégsóm tudott behatolni. ( Körülbelül 500 puskalövés dördült ol ós több kési­gránátot is eldobtak, aminek következtében a tizonegytagu család hat tagja megsebesült, ügy sebesült később meghalt. A komitansik ezután az országúton tüz alá vcotek egy parasstssekeret. Az egyik utas meg:alt, kettő pedig súlyosan megsebesült. Bár a határmenti rendőrség erélyes intéskod és okot tett. a sorait ács iknak mégis sikerült elnonekülniök. Ta/Vi - - -

Next

/
Thumbnails
Contents