Napi Hírek, 1933. október/1

1933-10-10 [0308]

§ A Magyar- Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai teádon reggel kilenc órakor minisztertanácsot tartottak, amelyen Gömbös Gyula mi­niszterelnök elnökölt. A minisztertanács Imrédy Béla pénzügyminiszter elő­adásában letárgyalta és elfogadta a közszolgálati alkalmazottak és hozzátar­tozóiknak ellátását szabályozó rendelkezések részbeni módositá sára vonat­kozó törvényjavaslatot. A minisztertanács fél három órakor végetért. Ta/Vá rr § P á r i s, okt óber 10./Havas / A ma reggeli miniszterta­nácson Daladier beszámolt a leszerelés kérdése körül folyó tárgyalásokról. A minisztertanács egyhangúlag j óváhagyta a genfi francia küldöttségnek adott utasításokat, majd megvizsgálta a különböző gazdasági tervozctokot, amelyeket'a pénzügyi talpraállitas torvezctévcl ogyidőbon terjesztenek majd a parlament elé,/MTI/ Ba/Ba r Berlin, október 10. jk gyu jtogatásL por folytatása/ Az elnök kérdésére, hogy vájjon annak az embernek, aki bemászott, volt -c va­lam i a k özében, Thaler tanú kijelenti, hogy abbén az időben még teljesen sö­tét volt. A második ember arcát mint fehér, világos foltot látta. Árnyékról nem lehetett szó, mert P. másik már bont volt ~z ablakban* Nem látott semmifé­le tüzet sem, amely árnyékot vothotótt volna. További kérdésekre kijelentet­te a tanu e hogy az étterem három ablakán át tüz fénye volt látható, még pe­dig lobogó lánggal égett. Véleménye szerint a. terem szombenfekvő oldalán : v.'"i.flOL volt a tüz, de kisvártatva már az ablakoknál isi fellobbant a tüz fénye. Az elnök itt rámutat arra, hogy ez a leirás megegyezik van der Lubbe vándlottóval, aki először az ajtó függönyeit, majd oz ablak függönyeit gyújtotta fel. Az időre von- t rozól-g kijel:ntette a tanú, hogy amikor a reridőrőrmost erről visszaérkezett, óráján 9 óra 10 percet állapit ott meg. Az ablrktábla csörrenés ét mintegy két perccel előbb hallotta. Az elnök kérdéseire kijelenti Thaler, az volt a határozott be­nyomása, hogy két ember szalad fáklyákkal a termeken át. A tanú nem hiszi, hogy égő térítőről lett volna szó. mert akkor a tüz fénye nem lett volna olyan egyenletes és mind|g ugyanabban a magasságban. Az elnök további kér-" dáseire előadja még a tanú, hogy amikor a riadókés zültsóg megérkezett, ha Ír lotta, amint a tiszt ezt mondotta emhereinek: 9 óra 17 perc van. Nemsokára ezután jött a tűzoltóság." is. Bemásztak és oltották a tüzet. Azután elmen­tek és az emberek is, akik körülötte álltak, szintén mind elszéledtek, 0 ma­ga a győzelmi oszlopnál mésegyszer visszafordult és látta, ho gy a kupolában lobog a tüz. Visszarohant e c odakiáltotta a tűzoltóknak, hogy oent még min­dig eg. Buwert rend őr őrmester nem ismeri fel Thaler tanút. A személy­cserét igy ma.ysrázza: ílöter mögöttem szaladt, azután először'az ablakon néztem be s amikor oldalt pillantottam, ez az ur /Thaler tanú/ állt mellet­tem. Azt gondoltam} feogy ugyanaz az ember. Mé-'egyszer megTrltatják, vájjon lehetséges-e, hogy Thaler a bemászó árnyékát tartót t-a második embernek. Az elnök yégül azt javasolja, hogy tartsanak helyszíni szemlét, Seifert '\ ,: ügyvéd kéri, hogy a szemle al­kalmával egy ember égő fáklyával fusson át a termeken, hogy igy látni le­hessen, hogy a tejüvegablakok val"milyen tükröződésbe nem kelti-e azt a be­nyomást, mintha két. ember futna • Dr. lemér f©államügyész: Thaler tanú korábban azt rmondotta, hogy a két tűzfészek közti távolság két-három méter volt. Ma azt mondja, hogy csak egy méter volt a távolság, Thaler tanú: Termé ÍZ c te se n nehéz pontosan, méterekben megmon­dani, milyen messze voltak egymástól, de mindenesetre vingés távolság volt. Amikor Dimitrov vádlott ismét megnomengedhető .kérdéseke t tc4£ fel és gyanúsításokat mond, az elnök igy szol: Ha igyfolytatja, nem veszem többé figyelembe. . . Ta/Vá /Folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents