Napi Hírek, 1933. október/1
1933-10-09 [0308]
§ Országzászló avatások, Balassagyarmat annál: emlékére, hogy 1919-ben a várost a cseh megszállás alól saját erejéből felszabadította., Országzászlót emelt, amelyet vasárnap avattak fel fényes külsősgek között. Az Ipoly Országzászló avatásán megjelent ek a járások képviseletei, Soldos Béla főispán, Baross József alispán, a honvédség részeiéi Udvrrhölyi Béla tábornoki Huszár Tibor felsőházi tag vezetésével Nógrád mi gye társadalmának színe-java. Horváth Sándor polgármester beszéde után az Ereklyes Országzászlónagybizottság elnöke, Urmánczy Nándor mondott nagy beszédet, Balassagyarmat hivatalosan még nem kapta meg - mondotta - a legvitézebb magyar város cimót, pedig 1919-ben megszerezte ra a jogot, amikor fegyverrel verte ki a betolakodó cseheket. Az akkori nemzetietlen kormány mogakadélyozta, hogy az ország Balassagyarmat példáját kövesse. Balassagyarmat dicsősége, hogy két front felé tudta a harcot felvenni: a nemzetellenes Károlyi-kormán/ felé é a csehek felé. Ha más városok is követték volna példáját, nem lenne ma négymillió inagyar idegen rabságban és nem lonne az Országzászló félárbócon. A sok ezer főnyi közönség a beszéd után együtt énckolto a nemzeti dalokat a dalkörökkel és virággal halmozta el a diszes, uj Országzászlót, E d o 1 é n y borsodmegyci községben nagy ünnepséggel avatták fel az Országzászlót, Az ünnepségen ott voltak Bóms Aladár alispán vezetésével az összes hatóságok, az egyházak és a gazdatársadalom kép vi se lői. Az ünnepi beszédet az Ereklye s Országzászló-NagyMzot tság ne vében dr. Jo.vorniczky Jenő társelnök mond ott^..*aki beszédében ismertette a kisantantállamok háború előtti aknamunkáját es a revízióért folytatott jogos harcunkat. A közönség viharos ünneplésben részesitetto a. szónokot és az országos elnökséget. Majd Antal Gyula szavalta ol Csillag Károly Horthy-katonák cimü lelkes költeményét. Dr. Farkas Gyula országgyűlési képviselő nagyhatású beszéddel adta át az uj Országzászlot ,-a községnek. *i levonták ezután Kishonthy Béla fcoktató vezetésével diszmonetboh'vonultak el az Országzászló előtt. vÁ*r\ÁiA4. i L ?d h u- ? ? borsodmegyei község is felavatta Ország^aszlójat. AZ avatásra Miskolcról a vármegye vezetősége és számos előkelősége fejezett. Az ünnepi beszedet Borbély-Maczky Emil főispán mondotta, az avató beszeaet az kreklyes Országzászíó-nagybizottság képviseletében dr. Cselenyi hal társelnök-- - ' - r, . Majd Lukács Béla orszá^gyüléá képviselő beszetíe következe tt 4 amely után a leventezenekar hazafias dalokat apót t elo. Az m Orsua^zászlűt tárogatószó mellett vonták félárbóc'• l\^ll^le n em^U^ ég meghat ° Wn hajt0tt f8jet ' KagymagyaiorVá/Vá rr § P á r i s , október 9. /Havas/ Daladier ma reggel megbeszélést folv tátott Lord Tyrrell párisi anaol nagykövettel. /MTI/ Ba/Vá /Pótlás a Simon bankár ügyéről szóló 19 ^kiadásunkban megjelent berlini hir he Z, Az 1919. év elején Simon rövid ideig porosz pénzügyminiszter volt. Mint bankár társtulajdonosa volt atf Bett Simon ós Társa bankháznak. Az elkobzás főként a Berlin északi részében fekvő Se elow-b ir tokot érinti.