Napi Hírek, 1933. október/1
1933-10-09 [0308]
A Minchon-Augsburger Abendzeitung Budapestre küldött különtuokósitója beszélgetést folytatott Kánya Kálmán külügyminiszterrel, aki a következeket fejtette ki előtte: Középeurópa ujjáépitése véleeényem szerint a dunai államok józan gazdasági együttmüköaese nélkül teljesen elképzelhetetlen. Természetes, hogy ebből az ogyüttmükölésből nem lehet kizárni semmiféle államalakulatot, tehát a gazdaságilag hatalnas Németországot sere. A világháború utóhatásainak oka elsősorban arra vezethető vissza, hogy a békeszerződések tönkretettők azt az együttműködést. amely a háború előtt valamenynyi Közópeuripában élő nemzet Jólétét biztosította. Magyarország és Néne tország gazdasági kapcsolatának kiópitó* se nemcsak lehetséges, hanem szükséges ós mindkét államnak erdekében áll." Ugy a háború előtt, valamint a világégés alatt is bebizonyitott tény volt, hogy Magyarország a maga túlnyomóan mezőgazdasági termékeivel rendkívül fontos szerepét játszott Középeurépa ellátásában. Másrészről Németországnak is'érdeke, hogy bizonyos ipari termékei számára megszerezze a magyar piacot. Természetesen minekét el Iámnak arra kell törekednie, hogy egynás termékeit olyan mértékbon és arányban vegyék át, amely saját gazdasági céljaiknak és a kölcsönös érdekközösségnek megfelel. Középourőpa újjáalakítása teljesen megbontotta a gazdasági egyensúlyt és epen ezért kétszeresen szükséges ennek az egyensúlynak mielőbbi helyreállítása a rendes kereskedelmi kapcsolatok kiépitéso utján. t Magyarország gazdasági közvotitő szerepét egyrészt Németország és általában a nyugati államok, másrészt a balkáni országok és a kelet között" elsősorban a Duna pompás vizi utja állapit ja meg. Ezt a vizi utat, sajnos, még mindig nem használják ki olyan mértékben, mint kellene es lehetne. Magyarország ebből a szerpontból a háború előtt is és a legutóbbi időkben is igyekezett megtenni kötelességét. A hajózási társaságok korszerű és minden követelménynek megfelelő haj okoszletén kivül rámutatok" azokra a nagyszabású kikötőépitkezésekre, amelyek Budapest déli határában, Csepelnél készültek óriási áldozatok árán. Az utóbbi években kiépitett uj úthálózat szintén sokban hozzájárulhat ahhoz, hogy a dunai hajószállitasokat nagy mértékben táplálja. ' '' "* .'k. v „, t Ugy Németország, mint Magyarország számára is nagy előnyöket biztosithatna, különösen az átmenő forgalom terén, a jtflátgondolt vámpolitika. Magyarország ezeréves múltra vissztakintő hivatása az európai rüvelődés terén: közvetítés Kelet és Nyugat között, amely . sx hivatás betöltésében Magyarország a Kelet romboló áramlataival szembon mindig a keresztény-nyugateur:*pai eszmékben keresett támaszt. Magyarországnak ez az elvi állásfoglalása képletesen kifejezésre jut az államalapító Szent István elhatározásában, mikor választania kellett Bizánc és a rónai kereszténység között "és folytatódott a török harcokban, valamint legutóbb napjainkban a bolsevista : ••' . uralommal szemben tanusitott ellenállásban. /MTI/ Ke/Ke