Napi Hírek, 1933. október/1
1933-10-09 [0308]
Bécs, október 8. A reggeli lapok értesülése szerint az osztrák jatékbankrendelet alapján egyelőre csak két ongodplyt adnak ki, az egyiket Baden gyógyfürdő, a másikat közösen a Semmering éö Salzburg' reszero. Badenbon a játékbank egész éven át üzemben tartható, a másik ket helyen csak hat hónapig, Eddig négy tőkeérdekeitség pályázik az engedélyekre. A kibocsátott rendelet szerint a játekbank vállalkozóinak a nyers bevételből 60 százalékig terjedő összeget kell a kizárólagos jog fejében a szövetségi pénztárba bofizetniök, azonkivül pedig 10 százalékot tartóul*-' illetőleg községi jutalék címén. /MTI/ ./-/ P r á g a , október 9. /Magyar Távirati Iroda/ A Pragor Montagsblatt jelentése szerint a kormány tárgyalásai e hét folyamán mindenokelőtt a költségvetéssol foglalkoznak. Azonkivül megvitatásra kerül több politikai törvényhozási intézkedés. Szó van elsősorban olyan törvény előkőszitóscrőlj amely jogot ad a kormánynak az állán alkotmányformája,^ vagy maga a köztársaság ellen irányuló pártok működésének beszüntetése ro. A kormány egyébként külön törvényt is dolgoz ki, a.mely szabályozni fogja a politikai pártok törvényes helyzetét. Ennek az uj törvénynek az alap eszme jo szerint mindül jelölteket állit ó pártnak ki kell jelentenie, hogy az alkotmány talaján, áll. A jelölések csak ugy fogadhatók ol, ha ez a nyilatkozat kiolégito. A kormánynak foglalkoznia kell továbbá a gazdasági kisantanttal összefüggő kereskedelempolitikai kérdések egész sorával is. Ke/Ke \í^--, t ^u4/;ij § p ó o s, október 9. A pécsi törvényszék ma ujabb nagyarányú kommunista per tárgyalását kezdte meg. ^zuttal a pécsi ós pccskömyéki ikerül - ek a vádlottak padjára, akik Pécsett ok a szomszédos bánva vi dó k községeiben indítottak e r őte Ije sj'mozga Ima t z . . jy " 1A pé cs i k; se ndó rnyoTmo zö i alosztály meg ez év júniusban leleplezte a mozgalomban résztvevőket, akik a bűnügyi hatosappk megállapítása szerint~három iránvban fejtettek ki működést. Hónapok ota tervszerű budapesti irányitás mellett földalatti sejtszerve zkedős folyt, hogy az egyetemi ifjúságot, az iíjumunkásságot és a bányászokat megnyerjék a vörös téveszméknek. & nyomozás megállapította azt is, hogy a szervezkedósnekHuxasz ti István nuszonhároméves, Losonc zi Imre huazonegyéves pécsi egyetemi hallgatók, val:mint liorvc.th-Matiovics József harmincegyéves p^csi bányász voltak a. vezérei, akik a mult ősz otamüködtek s megoLakitotték a pécsi ós nócskörnyéki kommunista- partot. Ennek mintegy nagyven-ötven tagja. volt. - w.,- ^ cSenaörst'g r. .. • i . • " . legveszedelmesebb ti zennégy a. gitábort letartoztatta, e. sz:rvozkec.ésban részt vett harminckét személy o 11 en pedig bűnvádi eljáratst indíttatott. T/IX/Í^^^ÍAO ÜZ ügyészség terjedelmes vádiratot dol ez ott ki a kommunisták ellen, a le tartóz tat ott agitátorokat az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló büntettél, a szabadlábon hagyott harminckét vádlottat pedig ugyanezen bűncselekmény véts ágé vei vádolja. A nagy érdeklődéssel, várt tárgyalást ma délelőtt 9 órakor kezdte meg a pécsi törvényszék. Megnyitás után az elnök számbavette a vádlottakat. A személyisöatok felvétele után a vádirat ismertetése kezdődött, amely előreláthatólag a déli órákig tart. /kTI./ To/L , -