Napi Hírek, 1933. október/1

1933-10-07 [0308]

§ Az aradi vértanok napjá"tországszerte kegyelettel ülték Nagykanizsán a város közönsége nagy számban vett részt a Zrinyi Miklós-irodalmi kör ünnepélyén, amelyet a városháza közgyűlési termében tartottak. Az ünnepi beszédet Gazdag Ferenc püspöki t anácsos mondotta. Székesfehérvárott a püspöki székesegyházban Kisteleky István kanonok az aradi vártanuk lelki üdvéért gyászmisét mondott, amelyei a polgári és a katonai hatóságok képviselői testületileg vettek részt. Nyiregyházán valamennyi felekezet templomában eyászisten­tiszteleket tartottak, amelyeken a polgári és a katonai hatóságok képviselői is résztvettek. A katolikus gimnáziumban gyásziinnepség keretében emlé­keztek meg az aradi vértanukról. Kiskőrösön valamennyi felekezet templomában gyászistentisz­teletet tartottak s a lelkészek'beszédükben megemlékeztek az aradi vér­tanukról, Valamennyi középületen és igen sok magánházon gyászlobogót tűz­tek ki. /MTI/ Gu/T § 0 r o shá z & , október 7. Csernátzky István szente­tornyai gazdálkodó két kis gyermeke a konyhában játszadozott. Nagynénjük a csirkekoppasztó vizet a földre helyezte s kiment az udvarra, hogy csir­két fogjon. Ezalatt a hároméves krzsike húgát, a kétéves Magduskát,bele­lökte a forró vizbe. A kislány olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy még aznap meghalt. /....TI/ Gu/Gu § Házasság. Farkasfalvi Mauks Ilona és lasztóczi Dely Endre dr. ügyvéd Sárospatakon házasságot kötött. r P r o d o m o : A fenti hir szives átvételét kéri Nagy László dr., a Magyar Távirati Iroda munkatársa. Gu/Gu /k/ § Londonból jelentik: Az angol politikai életet ki­nő san érintette de .alerának, az ir s ab ad. állam miniszterelnökének, legújabb peilementi kijelentése, amelyben azzal vádolta Mulcahy tá­bornok volt hadügyminiszter ellenzéki vezért, hogs lord Eailsham an­gol hadügyminiszterrel Glawgowban bizonyos, gyanús'"titkos tanács­kozást tartott. Mind kát gyanúsított a le'; erélye sebben tagadta a vá­dakat ás Mulcahy nyilvános vizsgálatot követelt. De Valera néhány nap múlva kijelentette a parlament ben, hogy me ágyazódott arról, nogy félrevezették és hogy állítása na;, fel elme g a valóságnak. Sajnálatát fsjezte kii hogy nyilvánosan valótlan, tényeket állit ott és bocsánatot kért Hulcaay tábornoktól. Ugy Cos gr a ve, az ir ellenzék vezére, mint maga Mulcahy tá ­bomok, rögtön, kijelentették, hogy a bocsánatkérést nem tartják kielé­gítőnek, s azt követeli, hogy de valera nevezze meg informátorát. Lord kailsham nyilatkozatában esooálkozásának ad t kifejezést, hogy de Valera az ő nevével próbálja az ir ellenzék vszeí'Őit gyáraiba keverni.

Next

/
Thumbnails
Contents