Napi Hírek, 1933. október/1
1933-10-02 [0308]
| K i s k u n h a 1 a s, október 2. _ r Vasárnap, délelőtt nyitotta meg dr. ^'reszly Mlemér f ői spán a halasi mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi kiállítást ünnepélyes keretek között. A főispánt, akit az állomáson a polgármester üdvözölt, majd lovasbandérium kísért be akiállitás épületéhez, a kiállítás bejárata előtt száz fehérruhás kisleány köszöntötte. Medveczky károly gazdasági főtanácsos üdvözlő szavai utána főispán és kísérete megtekintette a kiállítási termeket és teljes megelégeaését.^fejezte ki a látottak felett. A főispán kíséretében voltak: Papp Béla miniszteri tanács, s a fölein iveié sügyi minisztérium erdészeti osztályának vezetője, dr. Vass miniszteri tanácsos, a fölómivelésügyi minieztériumjiövényvédeImi osztályának vezetője, Hey Géza, Pestvármegye főjegyzője, Pilisi Perenc gazdasági felügyelő, Gesztelyi Nagy László kamarai igazgató, dr. Székács Pál miniszteri titkár, Safáry More főszolgabíró és még sokan mások. A kiállítást már az első napon ig^en nagyszámú közönség látogatta meg ^ugy^a fővárosból, mint az ország, többi részéből. ? JéIut án népünnepély volt igen nagy számu közőhs ég jele nlét ében ? amelyen népmÜvSszeti dolgokat és népi láncokat mutálták be. Különösen nagy tetszést arattak a 200 év előtti halasi ruhák rekonstruált másai, valamint a halasi Si kunverbunkos"-tánc ? amelynek megtekintésére dr. WOlfran bécsi egyetemi tanár is Halasra érkezett. Dr. Wolfran, aki a világ népi táncainak egyik legalaposabb ismerője, nagy elragadtatással nyilatkozott a bemutatott kunverbunkosról, A népünnepélyt Nagy Gzirok László rendezte. /PITI./ To 7 L G ^Bukarest, október 2./Maayar Távirati Iroda/ Tegnap temették el a zsidó templomban "szerencsétlenül járt áldozatokat, óriási részvet mellett. A gyászszertartást a romániai főé rabbi végezte. A gyászszertartáson résztvettek a hatóságok képviselői ís. Me/Yi § I o nd o n b d 1 jelentik: A szovje tkormány Mandzsukuohoz intézett ujabb jegyzékében a kínai keleti vasutak személy- és # • áruforgalmának a mandzsufiai rablótámadások elleni megvédését követeli. I jegyzék megálljpitja, hogy az elmúlt két évben különböző bandák'több mint háromezer rablótámadást intéztek a kóla ti vasútvonalak ellen, A szovjetkormány a jövőben a mandzsúriai hatóságokra, hárítja a felelősségot. a közlekedés biztonságáért, A mandzsúriai hatóságok viszont azt állítják, hogy a bandák kuliknak öltözött idegen ásóidban álló szabad csapatok és kémek, akik titokban lopóztak át a határon és őzért uijlűiiyomakokat fognak venni a Mandzsúriában dolgozd 5-600.000 kuliról, hogy megállapíthassák a rablók személyazonosságát./MII/ Vi/Vi § Londonból jelentik: Greta G.'.rbo, . • ' bátyja'utján 115 acro kiterjecós'i birtokot vett a Stockholm melletti Dyvikben ahol gyermekkori 'barát jávai, Max Gumpel építésszel pompás kastélyt épiUet. Gumoelt, mint Grata Garbó vőlegényjelöltjét emlegették, ^' s igy a birtokvásárlás és építkezés újból megerősítette ezeket" a hí résztélé se ket. /Mi 1 !/ Yi/Vi '