Napi Hírek, 1933. szeptember/2

1933-09-18 [0307]

T § P á r i s, szeptember 18. /Magyar Távirati Iroda/ Kánya Kálmán külügyminiszter ma délelőtt 10 órakor Villani Frigyes báró magyar kövér társaságában automobilon Rambouilletba ment, ahol Lebrun köztársasági elnök delelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadta. jRambouilletból a miniszter és a követ körülbelül háromnegyed egy 6ra tájban érkeznek vissza Parisba a párisi magyar követség épü­letébe és innen nyomban a Quai d'Orsayra mennek, anöl Paul-Boncour külügyminiszter ebéd/látja őket vencfeül. Az ebédre hivatalosak Eáen államtitkár és munkatársai is. továbbá Daladier miniszterelnök, valamint a mai angol-francia tárgyalásokon résztvevő francia megbízottak. Magyar részről még Máriássy Zoltán és Ambró íterenc követ sági taná­csos kaptak meghívást. 7 en Kánya külügyminiszter az eddigi rendelkezések szerint ma este hét órakor az Orient Exp réssel utazik el Parisból. A mai délután folyamán a követségen az időközben hazulról érkezett távirato­kat és jelentéseket tanulmányozza át. A pályaudvarra Villani Frigyes báró követtel az élén a párisi követség egész tisztikara kikíséri. Kö/Vi T § P á r i s} szeptember 18. /Havas/ Ma délelőttől! óra­kor kezdték meg a francia külügyminisztériumban a leszerelés és kű­lönösképen az ellenőrzés kérdéseiről szóló francia-angol tárgyalásokat• A megbeszéléseken angol részről Eden államtitkár, lord Jyrrell angol nagykövet, továbbá Oadogan és Hankey vesznek részt, [léiben a tanács­kozást az ebéd idejére megszakítják, majd ebéd után nyomban tovább folytat ják./TH/ Gu/vi /Lengyelek prog.ammga. Folytatás/ . . , IJlpnd bifcorost, aki már elutazott Budapestről, Lepkowski Szaniszló lengyel követ, Samarjay Lajos, a Magyar Államvasutak elnöke, .sempery István a Ka teli us Szövetség képviseletében, valrmint Széchenyi Karoly gróf és . . Szviezsényi Zoltán miniszteri tanac sos, a Báthory­ünnepségek renJezd bizottsága nevében búcsúztatták. ELond bíboros meleg szavakkal köszönte meg azt a nagy szeretetet, amelyben a lengyel dele-­gaciot es a lengyel vendégeket Budapesten részesít ették . Hangsúlyozta hogy nem búcsúzik véglegesen, itt szerzett tapasztalatai megerősítettéi abban^a felfogásában, nogy a két nemzet képviselőinek gyakran köll találkozniuk, és reméli, hogy erre a közeljövőben u'ból mód adódik. §Dunaföldvár, szeptember 18. Dunafö''dvár mellett elterülőgy mölcsös-szígetbe a dunai halászok egy csontvázra, bukkantak. A helyszínére kiszállt rendőri bizottság megállanitotta, hogy a hntminc év körüli nő bűntény áldozata. «rcán, valamint koponyájának hátulsó részén golyótól származó nyilas van. á. gyilkosság áldozatát"víz vethette partra, de az sincs kizárva, hogy csónakon cipelték a sziget teljesen elhagya­tott részébe. A holttest tizennégy hónapja feküdhetett ugyanazon a helyen. ORSZÁGOS LF.VF.7.TÁR

Next

/
Thumbnails
Contents