Napi Hírek, 1933. szeptember/2
1933-09-24 [0307]
/Birói és ügyészi Kongresszus S"egeden. I. folytatás/ A közgyűlés ezután hódolatteljes ragaszkodással táviratilag üdvözölte a kormányzót. Nagy figyelem közepette emelkedett szólásra Lázár Andor igazsagügyminiszter es beszédében a többi között ezeket mondotta: - A biró és ügyész az isteni igazságszolgáltatás funkcionáriusa és nem lehet nagyobb feladata a bírónak és ügyésznek, mint hogy munkájában igyekezzék után.-zni-az emberi gyarlóságnak a korlátain felül is^-azt a tökéletességet, amelyet az isteni igazságszolgáitatásról elképzelni tud. A birónak függetlenül kell Ítélni - folytatta az igazsagügyminiszter - minden olyan hatás/e^ tx^ajúvu amely az Ítélkezésre veszedelmes lenne, de annyira füagetlen senki ' sen^lehet, hogy a nemzet sorsát az önmaga sorsától függetlennek kívánja. Nem lehet meg ez a függetlenség sem szellemi, sem aryagi téren, mert ha egy nemzet szénved, akkor a nemzet minden tagja kell, hogy szenvedjen, mert a sorsközösség jegyében nincs ember, aki ezt a szenvedést ne osztana. Nekünk pedig, akiket a sors parancsoló szava és Isten akarata, ma Magyarország gyászos sorsában az élre állitoct, arra kell törekednünk- hogy ezt a nehéz sorsot lehetőié"- csökkentsük. Ez a kicsiny nemzet csak akkor lesz, naggyá, ha levonja saját kicsinysége konzekvenciáit, mert ha ennek a Kis nemze taek vállára olyan terheket rakunk, amelyet egy-nagy nemzet som tttdna elviselni, a nomzet célját nem tudja elérni. Intézményeinket le kell egyszerűsíteni, merő félő hogy az ezek súlya alatt haladó magyar nemzet összeroskad, mielőtt célját elérte volna. Nekünk oly-n erkölcsöt kell kifujl ösztönünk, amely minden embert arra kötelez, hogy a legjobbat, a, leghelyesebbet cselekedje, nem az ellenőrzés bonyolult voltának hatása Jatt, hanem a saiát lelkáb '1 kiinduló parancsszó következtében. - Ennek a kis országnak a minisztere nem foglalkoznatia. azzal, hogy tökéletesebbre cizelláljon egy már tökéletes intézményt. Hiszünk ennek a nemzetnek a jövőjében, naggyá akarjuk tenni és az én hitem szerint, • a nagysarhoz szükséges terhek megkönnyítésénél arra az útra kell térnünk, amelyet patriarchalizmus felé haladásnak lehet nevezni. Annak a patri arc hal izmusnak, amely a szeretet alt pján áll, amely a kötelességtudás alapján áll es amely kell, hogy áthassa a mi törvényalkotó tevékenységünket is. En itt, amikor személyi garanciákról beszélek, azt hiszem, hogy a legjobb helyen hoztam ezt szóba, mert a magyar biró és ügyész i évszázadok óta a legtökéletesebben me£vr!ósit1e a saját cselekedetéiben azokat ^személyi garanciákat, amelyek az államok erkölcsi alapon való újjáépítéséhez szükségesek és a magyar igazságügymi- niszter, amiket ilyen munkásai vannak, akik ilyen alapokra helyez kednek, boldog lehet, mert biahatik abban, hogy munkája sikerre fog vezetni. . . Az igazságügyminiszter lelkes ünnepléssel fogadott beszéde Után Oszvald István a Kúria másodinöke. a magyar bírói szuverenitásról beszélt, vitéz dr. Shvoy Kálmán altábornagy, vegyes dand'rna. rancsnok peaig a szegedi helyőrség ti sa ti kara. nevében rövid beszédben köszönte meg Wolff Károly elnök üdvözlését. - A bírákat és ügyészeket bajtársaknak tekintjük - mondotta - mert ök reprezentálják azt a fegyvert amely "a mi helyzetünkben legerősebb segítségünk. Kérem a magyarok Istenét, hogy a bi-ák kezében levő fegyver mielőbb győzzön és állítsa vissza az" országot . oda, ahol volt. Somogyi Szilveszter nolfármester Szeged város nevében üd vözölte a kongresszust, és sikert kivánt munkájára. Aolyt.köT./ te/Ti 08SZ AG0SLEVÉLTAR