Napi Hírek, 1933. szeptember/2

1933-09-21 [0307]

/Mussolini cikkéne k vége./ Nem kétezer kikü Idött Ül össze tanácskozni egy asztal körül, hanem négy felelős elem, a me Ty ne k munkáját az irodákban Vagy rendes nemzetközi érintkezés utján alaposan előkészítették. Azt hiszem, hogy az erkölcsi johir érdekében helyes volna végleges "embargót" kimondani az "értekezletére. Néhány évre el kell tűnnie az értekezlet szónak a nemzetközi politika szótárából. Ebben a kérdésben én igen különös tapasztalatokat tettem. Az értekezlet ma már elavult. Ne lány év múlva újra feléledhet, de mindig meghatározott nemzetekre es meghatározott ügyekre vonatkozó/afl. Különösen, ha Ünne­pélyes alakban szentesit valamely előzőleg megkotött sze-^ződést. De itt is meg kell javítani a hibákat és a rosszul értelmezett demokrácia al­kom sosulása t t aminek köve tkeztében nem képzett "pilóták", hanem olyan emberek vezetik a hajót, akik nem értenek még az iránytűhöz sem-. Itt az ido, hogy megértsük, hogy ezek a mai módszerek biztos romlásba viszik az államokat és velük a népeket. Ez a demokrácia paródiája, vagy kari­katúrája, amelyet én.Le Bon Gusztáv ismert szociológus kérdésére vá­laszolva, egysz-e^ugy határoztam meg, hogy "ez az a tan és az az uralmi rendszer, amely elniteti a néppel, hogy ő uralkodik." Igy Londonban is el akartak hitetni egy csapat többe-kevésbbé előkészített emberrel, hogy ők vezethetik az emberiség sorsát. A demokrácia nem tehet mást, minthogy beszél, a beszédből és a beszédért él, de a népek válság ide­ien nem azt akarják, hogy emlegessék, hanem hogy vezessék őket; a hason­talan fecsegés ^korának tehát át kell engednie a teret a kész engefelmes­sSgnek. A történelem itt is tanár, de az emberek igen gyakran hanyag ás T^vithatatlan diákok. /MTI./ /A lipcsei perről szóló tudósítás vége./ 1 bíróság elnöke ezutaku* folytatta a vádlott kihallgatáát. Arra a kérdésre, vajjon/helyeselte-e a kommunista tanokat, van der Lubbe igennel felelt .Arra a. kerpesre ellenben, hogy állást foglal t-e az állam­forma megváltoztatása erdekeben, a vádlott határozott nemmel válaszolt. A birosag elnöke többször kénytelen kérdését megismételni, de miután v-n der Lubbe nem erti az elnök kérdéseit, a bíróság a tolmács segítségét ve­szi igénybe. Von der Lubbe zavaros feleleteket ad. Többek között elmondja, nogy Hollandiában kommunista röpiratokat terjesztett és hogy többször ki­lépett a.kommunista pártból, amelynek ismételten tagjává lett. Kilépése mindannyiszor személyes okokból történt. Ezekről a személyes okokról azon­ban nem akar bővebben nyilatkozni. _. kz elnök délután fél három órakor berekesztette a mai tár­gyalást es figyelmeztette van der Lubbe vádlottat, hogy a holnapi tárgya­láson gondolja meg jol feleleteit és adjon válcszt arra a kérdésre, hogy - . G kommuniste partból való kilépésének oka. Holnaptól .kezdve a bírósági tárgyalások délelőtt fél tíz órakor kezdődnek. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents