Napi Hírek, 1933. augusztus/2
1933-08-26 [0305]
r Berlin, augusztus 26. /Conti/ poss repülő halálával a német sportrqfclés egyik legjobb előharcosát veszítette el. Poss, aki most szeptemberben lett volna harminchat éves, már a háború alatt rendkívüli módon kitüntette magát, mint tengerészeti repülő, Kohl kapitánnyal, az ismert oceánrepülovel együtt ő volt az első, aki a hab oru után a Warnemünde-Siocknolmba vezető útvonalon éjjeli repüléseket végzett. A nBJÖrkÖzönséF''előtt először 1927-ben lett közismert nyaktörő műrepülései révén." amelyeket fáklyavilágit ássál éjszaka folyamán végzett. Poss résztvett minden versenyrepUlésai. A három Suróparepülésben mindig a második helyet foglalta el. A versenyrepülések, ku-j-» lönösen pedig a technikai vizsgák nagy elméleti szakértőjének is- ^xtR merték, aki ezekben a repülésekben mindig kitűnő eredménnyel V€*c7 . Repülősportkörökben arról volt nevezetes hogy a technikai vizsgák valamennyi lehetőségét már hetekkel előre logarléccel kiszámi- A toH? és írásban lefektecte, úgyhogy a:. ' 1 ../oktatóját " JbVVU .. . A tragikus módon szerencsétlenül járt repülő^ feleságén kívül két árvát hagyott hátra. /V:2l/^y^^^^^/iu^ r A t hé n. augusztus 26./Reuter/ Insull amerikai pénzembert letartóz oacták,/Mri/ • Gu/Vi - - § E g e r , augusztus 26. Az egri kaszinó százéves fennállása alkalmából az idén jubiláris Ünnepséget rendez. Szeptember 7.-én este a kaszinó nyári helyiségében ismerkedő összejövetel lesz, másnap délelőtt pedig szentmise után ünnepi díszközgyűlést tart a kaszinó székházának nagytermében. A elnöki megnyitót *rlseh Sándor dr. mondja, Breznay Imre pe'ig a kaszinó százéves történetét ismerteti. A kaszinó jubileumával kapcsolatban az Egerben működd és egri születésű festőművészek kiállítást rendeznek á kaszinó nagytermében.fi':2l/ Gu/Vi A Magyar Nemzeti Bank bank jegy forgalma az augusztus 23.-i kimutatás szerint az augusztus 15.-i forgalommal sasában 21 1/2 miliiP pengővel csökkent. 'í csökkenést főképen az állami számláiéra befizetett •20.8 millió pengő idézte elő. AZ egyéb giroszámlákról 0,7 millió peng. kiutalás J5r.ént, úgyhogy végefedménybai a girokö.vet.elásek állománya 20.1 millió pengővel növekedett, A váltOesedákésségek összege a váltobeiyujtások összegét 3.9 millió pengővel haladta mqg . «z érckés-let visszakerült vaitógónzértaék revén 1.3 millió pengével emelkedett, AZ "Egyéo köve tele seic" 0.1. millió pengővel gyára po tak, |ig az "Evéé lartozások" 1 millió pengővel tpadtak./ Ti./ § A Magyar Zenemüváze te t Pártoló Bizottság, amely az elmúlt évadban nagy : ' sikerrel működött a fiatal magyar zeneművészek bemutatása és felkarolása terén, az idén harmadik évadjába lep' s hasonlóan a mult évhez, nyolc hangversenyt tervez a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, AZ első hangverseny szentembe? második felében lesz. Ennek kiemelkedő eseménye lesz Possert. • Emili a, a magyarszármazásu világhírű alténekesnő fiilépése, ki a mahheimi és drezdai operáknak hosszú éveken át volt ünnepelt müvé s zn o je. /MTi. / ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /§ Pro domo. E kiadáshoz mellékeljük a Magyar Nemzeti Ban£ szc * ció kimutatását./