Napi Hírek, 1933. augusztus/1

1933-08-01 [0304]

Belpolitikai tekintetben a hátam mögött lévő tiz hónap leg­figyelemreméltóbb eredményének azt tekinthetem, hogy sikerült a nemzet szé­les rétegeit a nemzeti erysőg gondolatának és a nemzeti egység eljövetelé­nek szükségességéről meggyőznöm. A nemzet egyre több és több tagja lát g'a be. hogy csak akkor tudunk megbirkózni a mai szörnyű viszonyok megpróbál­tatásaival, ha széthúzás helyett az összetartás, az egyéne tlenkedes helyett az egység es a pártoskodás helyett a kooperáció utján haladunk előre. Örömmel kell konstatálnom, hogy az a módszer, amelyet a belpolitikai kérdé­sek elintézésénél tartottunk es tartunk szem előtt és amely, mig egyrészt kérlelhetetlen eszközökkel dolgozik egy etikai alapon nyugvó, tiszta és be­csületes közélet megteremtésén, a béke, a kicngesztelődes és a megértés szellemében akarja letompítani a pártküzde Írnek végletességeit; nem volt eredmény nélkül való. A pártok összecsep ásai, amelyek még a közelmúltban is veszélyeztették a közvélemény nyugi Imát, - nem haladjak tul a normális kereteket, aminek következtében olyan parlamenti és páriámon te nkivüli atmoszféra teremtődött, omcly" alkalmas arra, hogy megvalósítsuk mindazokat a reformokat, amelyeket a foj/jődő nemzeti élet követel s amelyek a nyuga­lom, a béke, a munka, az igazság és az egység birodalmát akarják megterem­teni a Tisza és a Duna két oldalán. A gazdaságpolitikai vonalvezetés tekintetében is jelentós stéc lókra tekinthet vissza a kormány, bár - s ezt talán nem is kell külön hangsúlyoznom, •» ezen a téren volt vállalkozásunk 0 legnehezebb. Nemcsak azért, mert r.z általános világgazdasági válság hullámcsapásai a mi, hábo­rútól, forradalmaktól, megcsonkítástól, inflációtól egyébként is megvi­selt nemzettestünket különösen próbára tették, de azért is. mert a magyar nemzetgazdaságnak számos, speciális problémája is van, amelynek megoldása alig tür halasztást, Jszek között legfontosabb feladatomnak a kormányra lépésem idején szinte teljesen megbénult külkereskedelmi relációinknak újjáépítését tekintettem. Evégből a kormány helyreállította a normális keresi© de Imi viszonyt a leg­fontosabb piacokká.: Ausztriával, Olaszországgal, Németországgal, -valanint provizóriumot hozott létre a körülöttünk fekvó országokkal is. E tekintet­ben végzett munkánk hatása az idei termés értékesítése terén bizonyára érezhetően fog jelentkezni. A kormány erőteljes és sikeres küzdelmet fol*­tatotfe a költségvetési deficit megszünteté se érdekében, smolyot sikerült is elérnünk anélkül $ hogy a nemzet egyetlen jelentős kult úrért ékét felál­doztuk volna, do anélkül is. hogy a minden normális gazdálkodás alapfel­tételét tevő , szilárd valutánlcat megrendítettük Ina • Jelentős kamat- .és adókedvezményeket léptettünk életbe, amelyek során egyrészt a szoczális igazságosság ós az állampolgári kötc­lességtudás szempontjait tartottuk szem olott. ü, yhitettük az adóbehajtá­si eljárást és figyelemreméltó kedvezményeket juttattunk a hr.diözvegyek­nek, árváknak, rokkant aknák, vitézségi érmeseknek és a többgyermekes csa­ládapáknak. Nagy lépésekkel vittük előre a gazdaadósságok renaezósónok ügyét, amely probléma végleges megoldása számáré clökészitettük a talajt. Megállító ttuk az indok nélküli gazda árveréseket s a dollár értékében bekö­vetkezett eltolódás konzekvenciáját érvényesítettük ez adósok igen sok és igen széles kategóriája számár". Az egyre sorvadó gazdasági élet nokilen­ditésére Jelentős beruházásokat eszközöltünk, amelyek szétosztása tómén ­szem előtt tartottul; minden termelési ág érdekeit. Tctö alá hoztuk a rok­ant törvényt, szigorú ellenőrzés alá helyeztük a közérdeköltségű vállalato­kat, rendeztük " szociális biztosítás függőkérdéseit, át szervez tűik a Kül-^ Ici'.skedelmi Hiv~tr.lt , mogkozdtj a Balaton-problémr. mcgoldásá t, hozzáfog tu.nl : közigazgatási szervezetünk racionalizálásához. Újjászerveztük a kartell- és az árclomző bizottságot, több kartellt : " : feloszlattunk s a siker re­ményében kezdtük meg szépen meginduló idegcnforgilmunk megszervező sót és kiépitosét. "... , , Vá/Vá ­!/ ^ . . /Folyt, köv./ ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents