Napi Hírek, 1933. július/1

1933-07-14 [0302]

T Berlin, julius 14-. /tfolff/ A birodalmi propagandaügyi miniszter Beumelburg Waltert, a délném&t rádióadoállomás intendánsát a-iuliis 3.«5án megalapított nanzeti szocialista rádiokamara elnökévé nevezte há. % /l?ITI/ jS/Vá O-o jBukarest, iulius 14» Az Adeverul szerint Vajda mi­niszterelnök uj közigazgatási törvénytervezettel foglalkozik a közigazda tás decentralizálására. A törvénytervezetet az öszi parlamenti ülésszakon a koaadny már be is szándékozik nyújtani. Egypár ellenzéki párt kivételével valamennyi politikai párt azon a véleményen van, hogy reformálni kell a köz­igazgatást. A kivitelt illetőleg azonban különböző tervek merültek fel. A komany a mai megyei rendszert tartományi rendszerré akarja kiszélesíteni és a prefektusok helyett alminiszteri rangban közigazgatási főilsztvieel61c lennének a tartományok vezetői. A párt kolozsvári ceoportia ezt a megol­dást ellen2i. Nagy probléma még az is. hogy a decentralizációt miképen hajt­sák végre: földraj 1 vagy gazdasági alq? on. A kornényná? t közigazgatási, szekértői már tanulmányozzak a megoldási lene tőségedet. A toriianypartoöl sokan azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a törvényhez záradékot is kéli Csatolni, amely lázárja, hogy valamely későbbi kormány a nemzeti paraszt­ért által megvalósítandó közigazgatási reformot megváltoztathassa. /MTI/ Qrno 5 B u k a r e s t , julius *4. A Tempó oiaü nemrég megindult lap legutóbbi számában kolozsvári keltezéssel a mócok és csendőrség között Aranyosbányán történt verekedésről szá mol be, amelyről egyetlen egy buka­resti napilap sem emlékezett meg, holott az esemény julius 9.-^.vasárnap játszódott le. A tudósítás ezeket mondja: A móoon egyesülete a kereszt­testvérek" vasárnapra Aranyosbányára nagygyűlést hivtak össze, hogy tilta­kozzanak Siantavolt százados letartóztatás miatt, alá abükaresti törvény szék épületében agyonlőtte Tischlc-r M6r földbirtokostjés/kövttoljék Sianeu azonnali szabadonbocsátását. A nagygyűlésre Kolozsvárról is elindult egy diákcsoport. 7£**/ A helyi hatóságok igyekeztek a gyűlés megtartását megak dá ­lyozni tekintettel az izgatott hangulatra, amelyet még jobban 'elmergesi­tett az első szónok beszéde, aki kijelentettél hogy nem azért gyűltek össze, hogy békésen tárgyaljanak, hanem hogy háborút üzene jenek. Nemzeti hésünket, Siáncu kapitányt ki kell szabedAtani a börtönből w - mondotta. A szolbsbiró erre bejelentette^, hogy a gyűlés megtartását mm engedélyezi és a főtérre vezető utat a csendorséggel lezáratta. A kolozsvári diakok a tömeget a szolgabíró ollón uszították, mire a csendőrök egypár diá­kat letartóztattak. A tömeg orre erélyesen hezate követ elte ni a diakok hala déktalsn szabadonbocsátását és a gyűlés megtartásának engedélyezését, majd botokkal és kövekkel felfegyverkezve rátámadtak a cse^dőorkordonra. amely a túlerővel szemben visszavonult. A hatóságok látva a tömeg fenye§ön$ angatar­tását, szabedonbocsátották a diákokat és engedélyt adtak a gyűlés megtartá­sára annál is inkább, mert a p rasztok az üzletek lerombolásával fényege­j tőitek. - A gyülésrő 1 visszatérő diákokat a tordai rendőrség őrizetbe vette, 4L jegyzőkönyvek felvétele után újból szabadonbocsátotta Őket, STajda Sándor miniszterelnök, aki ezen a napon Kolozsváron tar­tózkodott, utasítást adott Hatieganu erdélyi minisztérnek, bogy azonnal utaz­zék ki a mócok lakta vidékekre és igyekezzék a kedélyeiét lecsillapitani. A forrongó mócokrak az állami tartalékból ujabb nagyobb legelőket es szántó­földeket adtak, hogy ezzel is hozzájáruljanak a mega^ugtatasaikhoz» /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents