Napi Hírek, 1933. július/1

1933-07-14 [0302]

/Rcgimc Jaecista aikke. Folytat&*f De rzt kívánom: Valiinak folyammá azok a küunitek, amelyeket itt öntöttek & árasszák cl a Népszövetség termőit és értessél: m • azokkal az urakkal, ácik ott vitatkoznak, pletykálnak és bankotteznek, hogy mik történnek azoknak a szerződéselmek nevében, amelyeket 5k szenteknek es sérthetetleneknek monda­nak! Azt kívánom, hogy a meggyalázott leányok ezreinek sóhajtása jusson cl a párisi parlament elé a Comite dcs Forgcs átkozott tagjai fülébe, akik ebből c fájdalomból élesítik fegyvereiket ós értessék mog a többi ba széni ihatatlan és rosszakaratu emberrel, hogy itt az ideje abbahagyni a fogyvőrzését és vé­delmét ennek a szörnynek, amelyet Jugoszláviának hívnak és annak az egész háború utáni mesterséges tákolmánynak, amelynek neve Kisantant. Talán akkor mindezek az urak elővennék azokat a szerződéseket, tálén végigjárnák a ma­gyar hat diókat, hogy saját szemükkel lássák azt az idiotizmust, igazságta-"' lansdgot és kolosszális misztifikációt, amit az agyhüdesben szenvedő Yala>n és a nagyravágyástól elvakult lloyd George Clémcnce&uval szentesített, alá kevesebbet értett a földrajzhoz mint egy elemista. Es ha látták azt, amit én láttam, és hallották azt, amit én hallottam, akkor a revízió nem az igazak láyánsár-a, hanem az egész emberiség szent célja lesz, amelyet azonnal mog kell valósítani. Bízom benec, hogy ofi'hcmaroéan meg is fog történni. /hTl/ Vá/Vá —­r „ B o c k w i t z, julius 14./l#okff/ Egy molnáriogény na több­ször rálőta gazdája két lány:.ra. A fiatalabb lány? halálosan, az idősob­T^/Ba P °~ lg életveszélyesen műgsobo^tetto. JSzután agyonlőtte na.gát./MTl/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A hivatalos lap julius 16.-án negjeleno száma közli a kormány 7500/1933 M.E. számú rendeletét, amely a rendkívüli ideiglenes házadómentességek egyes rendelkezései hatályának ne ghosszabbitása tárgyában intézkedik. A rendelet kiadására azért volt szükfcég, mert az a batáridő,­amelyet az 1929:XXIX.t.c. 1. és 4. §-ainek alkalmazása cé Íjából az 1SB0:XLI. t.c • megállapított, ez év december 31.-ével lejár. Az év vegéig terjedő idő rövidségére való tekintettel viszont könnysn előfordulhat olyan eset, hogy valamely megkezdett építkezést a folyó évben legfeljebb csak tető ala lehet hozni, de az épületnek teljesen lakható állapotba való helyezése maji csak '.: 1934-ben következik be. Az átalakításokkal kapcsolatban pedig különösei az olyan lakásoknál, amelvek csak ez év ncvembereben fognak megürülni;és ame­lyeket bizonyos modernizálások nélkül non lehetne újból bórbeadni. könnyen/ előfordulhat, hogy az átalakítást ugyan november havában megkezdik, de a te­li időjárás előre nem látott körülményei miatt majd csak 1934-ben lehet be­fejezni. Abból a célból tehát, hogy az ilyen építkezések és átalakítá­sok az 1930:XXI. t.c .-ben megállapított határidő lejárta miatt az 1929: ZKIZ. t.c.-ben hiztositott adókedvezményekből ki ne zárassanak, a kormányren­delet akként intézkedik, hogy Budapest székesfőváros közmüvekkel ellátott te­rületén emelt olyan épületek, amelyek ez év végéig tető alá hozatnak és leg­később 1934 julius l.-éig telje sen"lakható állapotba helyeztetnek, az . v929: XXIX. t.c. 1. §-ában biztosított 30 évi rendkívüli ideiglenes háza dóron te s­ségben részesitendők; azokra az átalakításokra pedig, amelyek legkéschb ez év novemberében megkezdetnek és 1934 julius l.-éig teljesen befejeztetnél. az 1929:XXIX. t.c. 4. §-ában az átalakítási munkálatokra megállapított adó­kedvezmény szintén kitörjed.

Next

/
Thumbnails
Contents