Napi Hírek, 1933. június/2
1933-06-22 [0301]
r § B e r 1 i n, június 22. A legutóbbi id ík eseményei megdönthetetlen bizouyitékfit szolgáltatták an ak,hogy a szocioldemokrácia Németország ás törvényes kormánya ellen harcot kezdeményezett. A német szocialista párt vezető személyiségei, igy Wels, Breitscheid és Togel már hetek óta Prágában vannak, hogy onnan íipyitsak a harcot a németországi nemzeti kormány ellen. Most nyilatkozatot tettek közzé, amely szeiint csupán tanulmányozták a masonik. internacionálé f ellenesét. A németországi szociáldemokraták részéről táviratot intéztek a genfi nemzetközi munkaügyi értekezlet munkás-csoport iához, amelyben rágalmazó módon kisérlik meg a többi ország munkásait a ne^et népe ti Kormány ellen izgatni. A német szociáldemokrata part kibővített vezetősége csupán látszatra választotta magát külön néhány nappal ezelőtt Berlinben tartott ülésén Welstől, Breitscheidtől és társaiktól. A partvezetőség azonban jellemző módon tartózkodott attól, hogy t ezeket hazaáruló magatartásuk miatt valóban eltávolitsa. a pártból kizárja. Ellenkezőleg, a szocialdemok:a-ta vezéreknek V •?.,.?» Hamburgban tartott, .titkos gvulésén . ameiyet a rendőrség leleplezett, szinten hazaáruló iratanyagot foglaltak le. • •, Miniez a.:ra a következtetésre, késztette a kormányhatóságokat, hogy a német szociáldemokrata pártot^államellenes és.népellenes pártnaklekintse, amely nem igényelhet másix elbánást miot amilyet a kommunista- parttal szexben alkalmaztak* A birodalmi belügyminiszter ezért felkérte az országos kormányokat, hogy a birodalmi elnöknek a nép és az állam védelmére kiadott február 28.-1 rendelete alapján a német szociáldemokrata párt ellen tegyék meg a kellő in.tééledéseket. Mindenekelőtt k azonnal kizárják man'-átumuk további gyakorlásából a német szociáldemokrata pártiak mindazokat a tagjait, akik ma més a népkéoviseleteknek ás községi képviseleteknek tagjai. „; ' ' "- A szociáldemokratáknak többé nem nyújtható lehetőség arra sem, hogy valamiféle propagandát fejthessenek ki. A szociáldemokrata párt nak, továbbá segéoszeivezetőinek gyűlései többé nem engedélyezhetők. Épen ugy nem adbrtókki többé szociáldemokrata újságok és folyöiratok. A német szociáldemokrata p .rt.? .ik és segéd- továbbá S ót szervezeteinek v agyő-át elkobozzák. Tekintettel a nemet szocialamokrata párt hazaáruló jellegére, magától értetődően nem eneedheté meg, hogy e pártrak tagjai maradjalak tisztviselők,- alkalmazottak ásmunkásofe, akik közpénzekből krpnak fizetőst, bért, vagy nyugdijat. /MTI/ Bl/Vl - - - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR * IC "Szekció § A Hagy r Távirati Iroda jelenti: A Budapesti Közlöny holnapi számában megjelenő rendelet szerint az 1932 évi kibocsátású gabonajegyeket 1933 evi június 30.-án kivonják a forgalomból. A felhasználatlan abonaj ebeket 1933 július 31.-ig a postahiv vt•?lóknál uj gabonajegyek e lehet becserélni. Az 1932 évi kibocsátású gabonajegyek szelvényeit a termelők 1933 augusztus 31.-ig haáználhitják fel adorizetésre, illetőleg pénzre beválthatják. A rendelet intézkedik a gabona- ós a lisstkószletokről, továbbá a gabonából előállitott árukészletekről és megállásitja,azt a különbözeti összeget, amely megfelelő igazolás utan a gabonajegy és liszt forgalmi adóváltság együttes összegének csökkentése miatt a készletek után visszatéríthet ők. 'Az 1933 június 30.-án éjfélkor meglevő készlet ellenőrzés alá ke ül ós a visszatérítendő különbözetet az ellenőrzés'megtörténte után utalják vissza. Az ellenőrzést a közraktárakban, tárházakban, malmokban, lisztfeldolgozó üzemeknél, vagy gyűjtffrakt-árakban tartják meg. Az érdekeltek a torit ós alá eső ogyeoütt levő árujuk-jt június 30.-ig ilyen helyekre beszállithatiák.Xobcl a célból hogy a pénzügyigazgatóság az ellenőrző köze erek kirendelése iránt intézkedhessek, a készlettulaj ionosok £933 június 27.-ig kötelesek a pénaügvigazgstósagboz bejelenteni, hogy június 30.-án előreláthatólag hol Is milyen keszletük lesz. Végül a rendelet az 1933 j július elsejétől 1934 június 30.-ig érvényes gabonajegy-rendszerre és forgalmi adó váltságra vonatkozó átmeneti intézkedéseket tartalmazza, és-rész.otesen szabályo zza a gabonának más őrleményekkel való összeórlóse vagy gabonából készült liszteknek más lisztekkel való keverése, esetében lerovandó lisztforgalmi-adóváltságot./Folyt ,köv./ Ta/Vi .