Napi Hírek, 1933. június/2

1933-06-21 [0301]

§ A Kagyar Távirati Iroda jelenti; Vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök szerdán délben megjelent az Országos Központi" HitíLszövetkezet kebelében tartozó hitelszövetkezetek kongresszusán, amelynek résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták • A miniszterelnök Beőtny László elnök üdvözlő szavai után szólásra emelkedett és hivat­kozott a nemzeti munkaterv 54. §-éra, amely megállapítja a kor­mánynak és a nemzeti egység pártjának a szövetkezetekre vonatkozó gondolatmenetét. Felolvasta a nemzeti munkaterv.; e paragrafusát, amely többek között hangsúlyozza, hogy a szövetkezeti őnsegités minden élet­revaló formáját elősegíteni kivánja és súlyt helyez a falusi nép hitel' életét, termelését és értékesítését előmozdító szövetkeneti mozgalom kifejlődésére. Kimondja továbbá, hogy a szövetkezetek .'„;.*<...»• ,l:yr: ~. működésének és irányításának az igazi szövetkezeti szellem­ben és a valódi altruizmus jegyében kell történnie. Ezután igy folytatta szavait a miniszterelnök: Ezek után tulajdonkép.n semmit sem kellene mondanom. A nemzeti munkatervben, amelyet 1&32 októberében bocsátottam a nyil­vánosság elé, a szövetkezeti kérdést lerögzítettük s ez kötelező a számunkra, mert a nemzeti munkaterv nemcsak ma és holnap, hanem holnqa­után is érvényes. A nemzeti munkatervet s az azzal kapcsolatban meg­nyilvánult bírálatokat azért is ajánlom a szövetkezeti vezetők fi­gyelmébe, mert iskolapéldáját mutatják annak, hogy a magyar közélet milyen eszközökkel dolgozik • A nerzeti ciunfiatervet valamikor fércnek és rongynak mi­nősítették aiok, akik e.dig elfelejtették megalkotni. Elmúlt egy-két hónap, s'most azon veszem észre magam, hogy azok, akipoli­tikámat támadják, állandóan a nemzeti munkatervet idézik, anélkül azon­ban, hogy megneveznék a forrást, ami peéig a törvény szerint kötelezné őket. A nenseti munkatervet annak ideién azért hoztam nyilvánosságra, mert súlyt helyeztem arra, hogy az önálló nemzeti életet élni akaró nagyar nemzetnek ugy politikai, mint gazdasági és kulturális elgondo­lá^ib^n utjalzőt adiak.A'olyt.köv./ VíAfi § S z e g e d, június 21. A szegfői jézus tár sasági rendház a város katholikus társadalmának és if juságának kozremükooésével ün­nepélyt rendezett a kinai magyar misszióba távozó páter Resch Eerene jézus tár sas ági főiskolai tanár és Kékessy Imre végzett orvosnövendék tiszteletére. /MT:./ To/L

Next

/
Thumbnails
Contents