Napi Hírek, 1933. június/1
1933-06-07 [0300]
r Berlin, iunius 7. /Conti/A négyhatalmi egyezménynek Franciaország által ajánlott es Anglia, valamint Olaszország számára elfogadhatónak látszó uj szövegezéséről folytatott tárgyalások válságszerü kiéleződése nyomta rá bélyeget a tegnapi napra. Rómában és Londonban a végleges hozzájárulást Németország magatartásától teszik függővé, a német döntés pedig mara várható. Mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy az uj szövegnek csak nagyon kevés köze van Mussolini eredeti tervezetéhez.! Az eddigi tárgyalások, amelyek most már majdnem egy negyedévre nyúlnak vissza, sejteni engedik azokat a nehézségeket, amelyekkel a jelenlegi európai viszonyok mellett a négy nagyhatalom együttműködésének meg kell küzdenie. A jövőbe mutató eszméből, amelynek uj ösztönzést kellett volna adnia az európai politika számára, néhány hónap folyamán jogi formula lőtt, amely már nem akarja Európa politikai képének alapvető megváltoztatását, hanem a legkedvezőbb esetben is csak ujabb biztosítéka a békének, amelyet a francia közvélemény még mindig bizalmatlansággal szemlél, mert az a népszövetségi alapokmány békeperujitási cikkét is a nagyhatalmak által megvitatható ügykent omliti .Daladier kormánya már most is annak a biztosifására törekszik, hogy Franciaország semmiféle jogáról nem mondott le, Németország hozzájárulása az egyezmény tervezethez csak hasonló feltételek mellett lehetséges. /MTI/ Ko/Ko r 0 h 1 a u , június 7, /folff/ Ohlau és Grüntanne között tegnap este a strohleni tehervonat, amely a namslaui Scharnhorst-lövészünnep 80 résztvevőjét szállította haza Strehlonbe, eddig ismeretlen okokból attörto egy híd korlátját és lezuhant a mélybe. BgfflMJifttt meghalt és 47 Scharnhorst-if ju, részben súlyosan, megsobcsült. /MTI/ -j ^wl^ Ke/Ke r % 7 a d u z . június 7. /Conti/ Liochtenstoin hercegség bűnügyi törvényszéke ma kezdte meg a Rottor-fivérek ellen elkövetett merénylet miatt megindított bünper tárgyalását. A per vádlottja négy liechtensteini állampolgár, Rneinbergor, Schaodlcr, Frommolt és Höckle építész, A tárgyalás kezdetén először felolvasták a terjedelmes' vádiratot, amsly a vacuottaknak nyilvánosan elkövetett erőszakosságot., omberrablas kísérletét, erre való felbujtást és ennek előmozdítását rója torhére, /MTI/ Ke/Ke § V a s v á r,június 7* Jáno'i Ferenc huszonkétéves egervári jegyzői kisegítő lekásán revolverrel a szájába lött és nyomban maghalt. Tettén:k oka ismeroilcr;./L\TI., § A i E p c s t, június 7. A kispesti Csoőafát. nclvnck forradás én Krisztus arcmását vélik felfedezni, a "pünkösdi ek' ! szektájához t^rtoLÓ og^ik fanatikus férfi késsel le ak rta faragni. A ház béliek tettenérték a terítésen átmászott fanatikust, ala tehetetlen dühében r kczc-ügyébc esett virágos ere pékkel dobálta zog okét. A helyszint éri:ezett rendőr feljelentésére eljárást indítottak cllc^c./MTI./