Napi Hírek, 1933. május/2

1933-05-31 [0299]

rr • § P á r i s , május 31. /Havas/ A kanara harmadik olvasás­ban 395 szavazattal H7 ellenében teljes egeszében elfogadta a költség­vetést, amely a hitelkeretet 49,457, a bovetelekot pedig 45,645 millióban állapítja meg, vagyis a második olvasásban loadott szavazatoknak megfele­lően 532 millióval csökkenti a költségvetési hiányt, ami a kamara köze­ledési szándékát mutatja a szenátus álláspont ja fele. A ka DB ra fenntartja a kőolaj-egyedárusági bizottságot, do hozzájárul a szenátus,által kivárt különböző módosításokhoz, úgymint az állami segélyek tiz százalékos csök­kentéséhez ós a költségvetési kiadásoknak a hadügyi taroa kivételével történő öt százalékos leszállításához. A szavazás eredményében szakadás jut kifejezésre a szocialisták között, akik közül húszan a kőltsogyotős ollón szavaztak a csoport által az éjszaka hozott határozat ellenére. ml r Berlin, május 31. /Conti/ Mintegy két hét óta napról­napra szó van a négy európai nagyhatalom politikai együttműködéséről szó­ld egyezmény küszöbönálló aláírásáról, eddig azonban az utolsó pillanat­ban mindig nehézségek merültek fel. Francia ország ellenezte a nagyhatalmak együttműködésének megszervezését, mert attól tart, hogy ebben aHfcörben leszavazzák, mig a népszövetségben keleti szövetségesei és más vele ro­konszenvező államok jelenléte folytán majdnem uralkodó befolyásra tett szert. Másrészről azonban Parisban a Németországgal szemben fennálló el­lentét miatt súlyt helyeznek a francia-olasz viszony neg javítására és ebből a célból az olasz kívánságokkal szénben az engedékenység látszatát akarták mutatni. Róna, Paris és London között a legutóbbi időben a tár­gyalások a Mussolini-tervvel szemben kidolgozott francia elleniavaslat alapján folytak, amely ellenjavaslat főként három célt szolgált: 1./ Anglia bevonását a büntetőintézkedések európai rendszerébe a népszövet­ségi alapszabályok 16. cikkére történő kifejezett hivatkozás utján; 2./ Németország jogegyenlő ségi igényeinek függő vétet elét a leszerelési érte­kezlet jövő határozataitól;, 3./ a szerződések revíziójának tényleges meg­akadályozását az egyhangúság követelményének felállitasával és az érde­kelt államok bevonásával. Ezidőszerint nem ismeretes, mit tudott Francia­ország ezekből a követelésekből Angliával és Olaszországgal szemben érvé­nyesíteni. Mindenesetre Daladicrnek a kamara pénzügyi bizottságában tegnap tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy a francia kormány lélektani okokból szükségesnek tartja részvételét az egyezményben, semmit som akar azonban, tenni Lengyelország és a kisantant hozzájárulása nélkül. Ez a hozzájárulás kiolvasható a kisantant prágai megbeszéléseiről tognap este kiadott köz­loményből. Eszerint, ugylátszik, teljesedik Angliának az a kívánsága, hogy a loszcrlési értekezlet eredményessége hiányában az európai feszültség enyhülését legalább a négy nagyhatalom békés szándékainak Ünnepélyes ki­nyilatkoztatása bizonyítsa és ezzel kedvező nyitányt szolgáltasson a lon­doni világgazdasági értekezlet számára. /MTI/ Ko/Ko ^Londonból jelentik: Szkz De la Cierva,a szélma­lom-repülőgép feltaláló ja,az angol Armstrong -Sideley autógyár közremű­ködésével repülő-autót készített. A gép különleges szerkezetű szélmalom­szárnyait össze, lehet hajtani s akkor a légcsavar közvetlenül az alváz kerekeire hat és igy a gép autóként gurul a földön. A szárnyas autónak különösen nagy jövője van a sürün lakott vásorokban ahol az utasok ki­autózhatnak a varos határára s onnan egyszerűen felrepülnek, a megérke­zésnél pedig ezt a folyamatot megfordítják./MTI/ Tó/Sz

Next

/
Thumbnails
Contents