Napi Hírek, 1933. május/2
1933-05-24 [0299]
§ S z e g e d , május 24, A törvényszék ma másodízben foglalkozó tfc Radoszáv László es társai bűnügyével, akik ellen személyes szabadság megsértésének vétsége miatt indult eljárás. Radoszáv battonyai szerb fiatalember .1 megismerkedett Grundics Rudmilla IV éves battonyai leániyal, akinek udvarolni kezdett és feleségül akarta venni. Hogy könny ebben hozzájusson, két társával elhatározta, hogy a leányt elrabolja* Január 20.-én este, amikor a leány .•• ••• -.\ hazafelé tartott. Radoszáv az egyik # utca sarkán várakozótt rá társaival egy kocsival. Amikor a leány eléjük ért. kocsira tették és Radoszáv sgarik Magyar Csanádon lakó rokonaihoz vitték. Másnap azonban a leány ki jelentette, no^y tovább nem marad, mire visszavitték szüleihez. A leány szüleinek feljelentésére indult meg az eljárásba fiatalember és társai ellen. Több tanút hallgattak ki az ügyben s végül norablás bün tettéért Radoszávot nyolc hónapi börtönre Nadoszán Mi losánt hét hónapi börtönre és Vadoszán Lászlót he.thónapi börtönre Ítélték, Bóka József kocsist jDed^i felmentették. /MTI/ § S z e g e ö , május 24. A sövényházai határban az egyik tanyán tegnap éjszaka héttagú betörőbandát fogytak el, amelynek vazére Gera Ferenc 38 éve© napszámos volt. A csendörök házkutatást is tartottaké tanyaépületben és i rengeteg betörő szerszámot és lopott holmit találtak. A csendőrség épen akkor ütött rajta a bandán, amikor ujabb lopás előkészületeit beszélték meg. Letartóztattak őket és bekísérték a szegedi ügyeszseg fogházába. /MTI/ Ta7Vá § Londonból jelentiki Akio Hirai ja pán újoncot a sorozóbizottság általános testi gyengeség miatt kp.tonai szolgalatra alkalmatlannak _ minősítette. Hirai szégyenében a hegy vidékre vonult vis e + hol igazi jauán szívóssággal éveken át kizárólag ereje fejlesztésének élt. 0t gj elteltével a következő erőpróbákat mutatta be nyilvánosan fsakéban: ket méter hosszú 1.5 cm vastag vasrudakat drótként karjai kore font. hosszú szögeket ujjaival összebogozott, hálán feküdt, mialatt mellen jólmegtermett embere ugráltak, végül fogával húzott egy tórsas kocsit, aneJyben.31 utas ült. Hir-i testsúlya^94.5 kilo, magassága 162.5 centiméter s a legközelebb. Olimpia • sulyemalési versenyén indulni fog. /Mii/ VáM § A Magyar Külügyi Társaság és a Magyar Újságírók Egyesülete május 26.-án, pénteken délután hat órakor az Országháza öe^ácioc ternébV/V-iárat a v"I. sz. kr pun/ .együttes ülést tart, amely n Stephen Valót,. ?z Üj-eágPk Világszcrvfz™'/KÍérati on Internationale,des Wnr.lLstes/ főtilkáír, ^ki r nev zett szervezőt végrehajtó izottsaganaj május 29.-en kezdődő búd-pesti ülésezése alkalmából tar tozl:odik Bua-pest cn, Paris 1933 címen tart oldást. A Magyar Külügyi Társaság nevében oltengzó elnökigmagSitó után - Magyar Újságírók Egyesülete nevében dr. Boros László fotiikar üdvözli a vendéget. Vá/V* — ORSZÁGOS LEVÉLTÁR