Napi Hírek, 1933. május/1
1933-05-04 [0298]
SSzékasfchérvár, május 4, Néhány r-iupal ezelőtt súlyos mérgezéssel a székesfehérvári sorházba akarták oeszaliitani ' Takács Jánosné 3ö éves inotai asszonytj az asszony azonban még a mentőkocsiban meghalt. A haláleset körülményeinek felderítésére megindult a bűnügyi eljárás, a holttestet felooncolták és Í!lC£!áj.lap itották, hogy az asszony halálát csakugyan mérgezés okozta. Legállapitották, hogy Takácsné rosszul lett és kérte férjét, hogy hozzon keserűsét* Pénz azonban nem volt a háznál. Takács^ aki raktáros az inotai uradalomban, eszébe jutott,hogy a raktár rmVr> padlásán néhány nappal ezelőtt talált valami sorélét, amit ő keserűs ónak gondolt. Sboől adott feleségének és csak az asszony halála után derült ki, hogy a só a rópaférog irtasára használt méreg volt. Takács ellen gondétluiságból okozott emberölés miatt meginditották az cl jará st ./BITI/ Ta/Sz § M i s k o 1 e, május 4.. Az elmúlt éfe szeptemberében Sajóbábony községben Váradi Imre ottani gazdalegény igazoltatás közben agyonszúrta Papp Arzén ccencőrtiszt-helyettest. Váradi Imrét a miskolci torvényszék halaira Ítélte büntetését azonban a kormányzó életfogytiglani fegyházra változtatta át, Váradi Imre védője uirafelvételi kérelmet nyújtott be a törvényszékhez, amely ma foglalkozott a kérelemmel* A törvényszék a kérelmet elutasította, miután rem merültek fel oly n megnyugtató bizonyítékok, amelyek a gyilkosságot a václottra nézve kedvezőbb t megviláf itásba helyezték volna,'! törvényszék döntése ellen Váradi védője felolyamodást jelentett be./MTI/ Ha/Sz G * §B U karest, május 4. /Magyar Távirati Irofla/ A statisztika J hivatal kimutatás- szerint 1927-től 1931-ig, vagyis a^utolso * öt évben a gabonával bevetett terület Romániában egy millió hektárral novek kedett. Ta/Ta G JB uka r s s t, május 4. /MAgyar Távirati Iroda/ A költségvetés első hónapja nem váltotta be a hoz'.á fűzött reményeket., • állami bevétel mélyen alatta maradt a többi hónap ésimult ev áprilisának bevételéhez képest. M 3 Ta/Ta G §Bukarest, május 4. /Magyar Távirati Iroda/ A románszerb vegyesbizottság holnap találkozik Turnu-Severinben , hogy a líunan építendő hid összekötő pontjait ••• végleges formában kijelölje, / Angol alsóház II. folytatása, * / Az idemeneküit tőke azután a pánik megszűntével ujoól kivándorol. , ,. , . „„f.-.i. + a i irimntattálc* hosy milyen összegekre 200 millióval emeli:: az.alapot. ^ muvelete.:DO^gJJJJ elszámolás előtt, Sln^idelfnfhett *®. Wv az alapot nem fe yegeti veszteség. OR&MGOS LEVÉLTÁR Ha/Sz "* ^^ tó