Napi Hírek, 1933. április/2
1933-04-21 [0297]
Az első felszólald Inkey Pál báró volt, aki két indítványt terjesztett be. Első indítványában azt kívánta, hogy az Alföld fásításira felvett összeget télies mértékben használják ki és a jövőben emeljék fel; Megjelölte azokat a tételeket, ahonnan fedezni lehetne a fásítás Költségtöbbletét. Másik indítványában azt kérte, hogy az erdészeti kísérleti ügyet jobban karolják fel, Parkas Tibor szóvátette a földmivelésügyi minisztérium önállóságának megszüntetéséről szóló terveket. Politikái államtitkárra, feltétlenül szükség ven a föld mi veié sügyi miniszteriumba t s ennek az állásnak a költségeit a nitrogén műtrágya használatának előmozdítására felvett 1.1 milliós tételből lehe tne fed ezni. Ezután a lótenyésztés fejlesztését sürgette, majd kifogásolta a teherautoforgalom megnehezítését. Kérte a/öldmivelésügyi miniszter.!., közbelépését ebb.n az ügyben. Tájékoztatást kért a gabonaérté ke sitési tervekről a közmunkav átts ággal kapcsolatbon továbbmenő intézkedéseket sürgetett. Pesthy Pál a mezőgazdászi hitelkérdés jelentőségét fejtegette, örömmel látja a kormány nagy megértését ezzel a kérdéssel szembon, A hitelforrások megnyitására helyezi a súlyt , ez azonban szükségessé teszí, hogy rátérjünk a földteherrendezés végleges útjára. L kibontakozást" elsősorban a kamathátralékok kérdésének bizonyos megoldásában -kell keresni. A folyó kamatok leszállítását eredményesen fogja szolgálni' a kormány legközelebb megjelenő intézkedése. L folyó kamatnak a mezőgazdaság szolf áltatási képességéhez kell igazodnia. További iépés ebben a kérdésben, ^ogy bizonyos likvidál -isi lehetőséget teremtsünk, &e ugy, hogy az ne jelentse a m?.gya.r föld nagyarányú es értékromboló mozgósítását. L felvásárló intézmény gondolatát helyesli, s annak kiépítésével lehetséges lesz a hitelélet megindítása is. A terseié s köl tségeinok leszállítását sürgette ezután. Végül tiltakorott az ellen a terv ellen, hogy a gazdasági szakoktatást, a kultuszminisztérium hatáskörébe utalják. Fábián Béla " mezőgazdasági értékesítés kérdésével foglalkozott. A Belföldi értékesítés lehetőségeit rendkívül nyomják az értékesítésre nehezedő terhek. L fővárosi és egyéb dijakat a' raai.szinvonalon lehetetlen fenntartani. A főváros külön v ám terület, ami egyáltalán nem szolgálja sem a termelés, séma fogyasztás érdekeit. A kivitel kérdéséről beszélve megállapította, hogy a nemzetközi konferenciák s-.vány eredményt hoztak. ÍJ forgalomban a mezőgazdaság terményeinek elhelyezését mindenképen biztosítani kell. A német piac elzárkózása súlyosan veszélyezteti a dunamenti mezőgazdasági államok helyzetét, de nem kevésbé a német ipar kiviteli törekvéseit is. Uj kiviteli politikát kell kezdeményezni. Végül a mezőgazdasági és ipari cikkek árszínvonala között fennálló nagy különbséget kifogásolta. • A- tv* /Folyt .köv.rR/Vi otóGOS LEVÉUÍR Kszekció G ^Bukarest április 20./Hagya. Távirati Iroda 4 / Politikái körökben nagy feltűnést keltett az a 'Rómából érkezett távirat,- amely szerint a Póo-Csicsc, elnöklete alatt odaér•,ező román inte parlamentáris küldöttségeif a pályaudvaron senki sem várta a román követség részéről, mert Ghica római román követ líilanoba utazott s mint hivatalos körök birül adják - a kormány megbízásából. A követséget pedig nem értesítették kellő időben a küldöttság megérkezésének pontos"^ ópontiárol. /-iria a Lupta / Igen kellemetlen benyomást keltett az a körülmény is.,/ hogy az olasz kormány sem képviselt ette'ma^át a román küldöttség ér4 kezesénél. Megemlíti még a lap Göring német kiküldött beszédét, aki kijelentette, ho<ry a gazdas&i válság megoldása csak a politikai válság megoldása után Kövefkezhetik. Mussolini feltűnő melegséggel üdvözölte Görins- beszédét, ami nagy feltűnést keltett. Mussolini es Göring tehát politikai jellegű tüntetést rendezett az interparlamentáris gazdasági értekezleten. Ami a román küldöttség felsülését illeti, arról csak annyit mtnóhatunk, hogy Rómában csak azoknak lehet valami keresnivalójuk, akik Mussolini külpolitikái át helyeslik. A románok, ha a jövőben is ilyen parasztságot akarnak lenyelni, hát csak menjenek fiómaba - irja a lap. Ami pedi/ Ghica róirai román követ eljárását illeti, ő # már sajnos, reg elfeleUétte, hogy ?Lomániat képviseli kómában - fejezi be ci ekét a lap. IVVÍ - - . -