Napi Hírek, 1933. április/1
1933-04-08 [0296]
§ Á Ivlagyai Távirati Iroda ielentií Gömbös Gyula miniszterelnöknek mult éyi római látogatása alkalmával megegyezés Jött létre arra, hogy a két ország kölcsönös-gazdasági forgalmának melyitése érdekében vegyes bizottságot alakitanak. 3z a vegyes bizottság, amely első izbcn Rómában ult össze, ma először Ülésezett Budapesten, amely célból ^zillot ti és Mariani, az olasz korporációs és fölctmivclesigyi minisztérium igazgatói, Gxazzi külügyminiszteri konzul társaságában tegrap Budapestié, érkeztek, A tárgyalást Fabinyi Tinamer kereskodelcmügyi miniszter vozettű bc olasz nyelven mondott n gysz-.b^su b.szédbcn, .am^Iyjcn a két. ország közötti ^azli.tági kapcsolatok mélyitésének szükség-ssegs't fejtette ki meggyőző módon, egyúttal megjelölte az c célra 1 cgalkalmr.sabb eszközöket, A Két kormányképviselői között^.z eszmecsere egész délelőtt éa a késő esti órákig folyt. Délben a bizottság tagjai Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter vendégei voltak a iiunap*-lotáb'n adott vilassreggclin, amelyen Imrcdy Béla pénzügyminiszter-is roszt vett, Yí/U ~r Braun schweig. április 8, fiblft/ Novackot, Seidelt és Meinecket, az acélsisakszcvetség három vezetőjét, akik március 27,-e óta, vagyis az általános betegpénztárban lejátszócott események óta őrizetben voltak, ma szabadlábra helyezték, Krempelt. az acélsisak "Junge Netion" cirnü lapjának szerkesztőjét, akit Wolfenbüttelben tartóztattak le, szintén szabadon bocsátották, /MTI/ Bl7V a — L • §London. április 8, /Magyar Távirati Iroda/ Sir Walter Layton , a News Chronicleban ismerteti Hitlerrel folytatott beszélgetése lénveféi. Belügyekben Hitler ismert érveit ismételgette a külügyek tekintetében peoig hangoztatta, hogy Németország,külpolitikájának kulcsa a barátság AngLiá?al és Olaszo szaggal. Hozzátette.hogy kesz elfogadni MacDonairieSzerelési tervét, amely alkalmas ar: a, hogy reményt nyújtson a békére, különösen, ha a római javaslatokkal kapcsolják össze. Midőn Layton figyelmeztette, hogy Franciaorszsa fegyverkezések ellenőrzéséhez ragaszkodik, Hitler kijelentette .hogy ^émet ország hajlandó a fegyverkezések ellenőrzéséhek bárminő modiái elfogadni, fa azt minden,országra egyaránt alkalmazzák. Utolsó mondatában is hangoztatta, hogy Nemet- , ország békát kivan, sőt a tizévibéke feltétlenül életszükséglet szamára v W. -i i ni ii i -0- f Kiskőrös, április 8. Balogj' Gyurián Pál nyugalmazott evangélikus tunitó a kiskőrösi evangélikus tanítótestület nesztora 82 éves korában meghalt* Kiterjedt rokonság gyaszoljao /MTI/ Ta/Sz L §London, április 8. /Vyar Távirati Iroda/ A la nglaagtei /DélafriH/ aranybanyában 40Ö0 lábnyira a föld alatt tüz ütött ki, A bánya öt európai alkalmazottja és ket bennszülött eletét vesztette. Négy európai es három bennszülöttet súlyos egesí sebekkel és f ázmérgezéssel korházba szállitottak. Az az.öt európai, akik életűét vesztették, a bánya igazgatója és négy hivatalnok volt, akik gaz- • álarc nélkül szálltak le az egő banyába, hogy megállapítsak a tüz okát. Ta/Sz . L § L o n á o n, április 8. /Magyar Táyirati IroW Titulescft ma délutánra tervezett elutazását holnapra halsztottak. A londoni jugoszláv követet elfelejtették értesítem és így megjelent a Viktória pályaudvaron, hogy Titulescutól a vonat elindulása előtt elbucsuzít^§Z ORSZÁGOS LEVÉLTÁR