Napi Hírek, 1933. március/2

1933-03-18 [0295]

§ L o n d b~nb ól jelentik: Az angol jogyakorlat történe­tének leghosszabb perneszedét a napokban fejezte be Sir 'illiam Jowitt, volt szocialista koronaügyész a londoni felebbviteli törvényszék előtt, A per két rádiógyár között egy távolbalátási készülék szabad a Imáért folyik. A perbeszéd meghaladta a félmillió szot, elmondása 17 tárgyalá­si napot vett igénybe, s a felebbvitel perköltségei napi ezer fontba . beasülik.Az első bírósági tárgyalás negyven, árom napig tartótt./MTI./ § S z é k e sfe hérvá r, március 18, Magyar András sár­bogárdi gazda Vejével, Nagy Kovács Istvánnal, a szőlőben dolgozott, kis István cipészmester 'testvéré/vei, Kis Lajos földmivessel, betért és bort kért Magyartól,-aki adott is nekik. Ilivel azonban már ittasak voltak a vendégek, egy korsó bornál töb v et nem volt hajlandó adni. Erre a két Kis nekiesett az öregembernek és kapável, bottal annyira össze­verték, hogy Magyar reggelre meghalt. A csendőrség a két gyilkost le­tartóztatta és átadta a széle sfehérvári ügyészségnek. /MTI./ §Székesfehérvá r, március 18.A f öldmivelésügyi miniszter e ismerőoklevéllel tüntette ki Ebcrhardt József erdealtisztet, alá három évtized óta szolgál a Füle községhez tartozó kölestalekpusztán, a veszprémi Káptalan birtokán. A kitüntetést ünnepélyes külsőgségek között dr. Jeszenszky Antal főszolgabíró, a káptalan jutalmát pedig dr. Lukosics József apát kanonok adta át. /MTI./ § R ó m á b ól jelentik: Nuyoli olasz mémök újfajta.re­pülőgépet szerkesztett. A gép szárnyai fából, utasfülkéje acelbcl, egyéb alkatrészei pedig fából és acélból készültek. A gép kétszemélyes, hetvenötlóeros lajtógéppel van ellátva, egyfolytában 4 1/2 órát tud reoülni, át'agsebessége 175. legnagyobb sebessége 200 kilométer órán. ; ént. A gen nem fogyaszt többet, mint bármely kis gépkocsi és ezért rendkivül olcsó. A repülőgén első hivatalos bemutató utja alkalmával 200 méter magassáeot 9.5 másodperc alatt, 300^métert pedig 16 másod­perc alatt ért, el teljes megterheléssel, A leszállás 5-5 másodpercet vett igénybe, -tlee-sebessége négy felszállás után átlag 201.5 kilo­méter volt óránként ./MTI J L/L — §Rómáb ól jelentik: Redipuglia mellett építik fel az északolasz ha^c téren elesett és ott eltemetett hősi halottá^ közös sir ját. A sir építését három évre tervezik, ipitőanyaga kizá­rólag Hrsztsziklp, minden csiszolás nélkül. A síremléknek rendkivül i erős alakja lesz, "hegy bátran, dacolhasson a századok romboló viharaival . A felismert halottak holttestét a sziklába vájt fülkékben helyezik el és'kívül belevésik az elesett nevét.sir belsejében helyezik el az ismeretlen katonák csontjait. /MTI-/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents