Napi Hírek, 1933. március/2

1933-03-18 [0295]

/V § L # o a d o ii , március 18. /Magyar Távirati Iroda./ A Daily ielegraph romai levelezője szerint Pómában valószínűnek tartják, hogy ­%cűonald többek között megkérdezi majd Mussolinitól mit tenne, ha va­lamelyik hatalom megsértene a békeszerződéseket, mielőtt még azokat módosították volna. Azt hiszik, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban MacDonald javasolja majd a locarnoi szerződés megszilárdítását, hogy a franciákat arra bírja, fogadják el leszerelési javaslatait. , /ertinax jelenti Genfből a Daily Telegraphnak. hogy a római megbeszélések tárgyában MacDonaldnak tulajdonított egyik ki-jelentés nyugtalanságot keltett a francia, lengyel és kisantant megbízottak kö*-" rében, de azok után a megbeszélések utan, amelyeket MacDonald Daladier­yal. Benessel ós Beck-kel folytatott, ezek az aggodalmak eloszlottak, ugylátszik ezek után, hogy semmi sem történhetikhómában. ami utat nyit­hatna a béke szerződések területi ha tározmányainak módosítása, vagy olyan tanáos-szerü szervezet megalakítása előtt, amelyet a négy főhatalom a Népszövetség rovására állítana fel. A Morning Post római levelezője ugy tudja, hogy a tanácskozá­sok főcélja a francia-olasz közeledés előmozaitása es a franoia-német feszültség enyhítése lesz, ami az első lépés lenne az angol-franoia-olasz­német antant megalakítása felé. Mussolini tudvalevőleg ezt az antantot tartja az európai probléma megoldásának, ondón, mároius 18, /Magyar Távira, ti Iroda,/ Litvinow" szovjet külügyi népbiztos a moszkvai angol nagykövet legutóbbi előtör­je sztésérc adott válaszában kijelentette, hogy semmiféle erőszak vagy fenyegetés nem kény szerit he ti a szov Jetkor máhy arra. hogy a" letartózta­tott angol mérnököket ki hagyja bújni a szovjettörvények • • alól, A cseka befejezte a vizsgálatot és a legkomolyabb-bizonyítékai vannak, hogy a vádlottak a szovjet büntető-törvénykönyv 58* szakaszába ütköző, nagyon súlyos büntetendő cselekményeket követtek el, amiért esetleg halál­büntetés is járhat. A legfelsőbb törvényszék rövidesen megtartja a tár­gyalást. Maguk a vádlottak is beismerték bűnösségüket. Az angol kormány voltaképen azt a jogot követeli alattvalói számára, hogy büntetlenül megsérthessék a sz ovjet törvény eke t. Ilyen követelésekről szuverén állam még csak nem is tárgyalhat. Ha Anglia annyira meg van győződve a vádlot­tak ártatlanságáról, érthetetlen, hogy miért fél annyira a nyilvános tócfíralástol, To/To -'­§Londonbói jelentik: A z amerikai front ha rcosnyugdi jak és egyéb illetmények, melyeket Roosevelt elnök "a jelenkor legszemér­met lene bb zsarolásánál: minősített, a napokban megszavazott takarékos­sági törvény nélkül a jövő pénzügyi évben 590 millió dollárral terhelték volna sz államkincstárt, holott Anglia, melynek háborús vérvesztesége tízszer nagyobb volt, erre a eélrr alig 300 millió dollárt költött." Közel 800.000 úgynevezett hadastyán, akiknek nagyobb része nuskalövést sem hallott, havi lí>40 dollárt, vagy ingyenes kezelést és ellátást élvez, A világháborúban hivatalos kimutatás szerint összesen 205.000 ame ikai katona sebesült meg s mégis 334.000 "hadirokkant" huz külön­böző segélje fest. s további 430.000 kap támogatást "nem közvetlen há­borús szolgálatban szenvedett rokkant sásért J 1 Utóbbiak illetménvei meghaladták az évi 200 millió dollárt ./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents