Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-30 [0295]
G § Bu ka r e s t , március 30. /Magyar Távirati Iroda/*' Az öngyilkos Popescu tábornok hátrahagyott négy levelét a hatóságak teljes egeszében nyilvánosságra hozták. A tábornok a levelekben ártatlanságát t hangoztat ja és azt állit ja. Stefanescu Amza tábornok volt hadügyminiszter és. Lupu dr. kergették a halálba. A tábornok állandóan üldözte, Lup* pedig a parlamen tben olyan súlyos váddal illette, hogy a halálba menekült .Levelében megátkozza mindkettőjüket és halálaért felelőssé teszi őket. A négy levél közül a legsúlyosabb : ' * ' kijei értéseket tartalmazza az, amelyet Uondeesca tábornok, volt hadügyminiszterhez intézett. Az öngyilkos hadtestparancsnok ebben a levélben azt irja, hogy az ellene folytatott hajszát csak azért tűrte két éven keresztül, mert feleségét sajnálta, aki nélküle koldusbotra jutott volna. Szegénységének bizonyitásara megemlíti, hogy Krajovába való áthelyezése alalmával néhány értékpapirját kellett elzálogosítania, hogy a Költözködés költségeit fedezni tudja, A Skoda-ügyben Stefanescu Amza tábornok vizsgálatot^ folytat ott, azonban nem sikerült semmi olyan bizonyítékot felhoznia, ami rá T nézve terhelő lett volna. Stefanescu ezzel nem elégedett meg, hanem szövetkezett efeyes politikusokkal, akika a parlamentben őt a legsúlyosabb" vadakkal illettek. Kéri az Istent, hogy- Lupunak és Stefanescu Amzának anyngn. vagyont juttasson.mint amennyit ő szerzett a Skoda-rendelések során. Stefanescu Amzának és családjának azt kivánom - irja,- hogy utódaik fizessek meg azt a sok hitványságot, amit velem szemben elkövetett. Hallatlan dolog, hogy egy .közismerten becstelen férfi vádolhasson engem. Vérem minden nap fröcosenjen Lupu és Stefanescu aroára, mert Isten előtt kijelentem, hogy ártatla n vagyok. Megállapították, hogy Popescu teljesen szegényen halt meg, géa annyi pénze sem maradt, hogy családja eltemethesse, * -o- § 1 a r s ó , március 30. /Lengyel Távirati Iroda/ Lodzban ma reggel a szövőipar kiküldöttei értekezletet tartottak a munkaadókkal való uj széleskörű megegyezés ügyében. Az értekezletet a kommunisták nagyszabású tüntetés rendezésére használták fel, amely oly komoly fordulatot vett, hogy a rendőrség kénytelwn volt fegyveréhez nyúlni. Egy tüntető meghalt, hatot pedig kórházba kellett szállítani. Ket rendőrt kSdobásokkal megsebesítettek. A tüntetek közül sokat letartóztattak. /MTI/ Ba/Vá — G §Buk'arest, március 30. /Magyar Távirati Ir da/ Seletzki kihallgatása még mindig tart. Az eddigi jelekből ugy látszik, hogy Seletzki megtört és-vallani kezdett. A kihallgatás tartalmát a legnagyobb titokban tartják, A Skoda-üggyel kapcsolatba! a katonai ügyészség több házkutatást- is tartott, Igy házkutatást tartottak Máséknél, a Skoda*' müvek bukaresti képviseletének titkáránál, Ha/Vá G §Bukarest, március 30. /Magyar Távirati Iroda/ A pénzügyiain is z tórium eddigi megállapítása szerint ""a Skoda-müvek bukaresti képviselete 65 millió lei adóhátralékkal tsrtozik a /pénz ügy minisztériumnak. Az összeg behajtásába megtették a szükséges lépéseket. Ea/Vá —