Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-27 [0295]
i • Lhi Buk arest, mároius 27. /Magyar Tr'virati Iroda,/ Zeleski kihallgatását a katonai ügyészség az ünnepekre való tekintettel ket rap~ ra felfüggesztette. Ma délelőtt újból megkezdik a kihallgatást. A hadügyminiszter a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el a hadügyminisztériumban is, hogy megállapítható legyen, kit-fagy kiket terhel a felelősségaz okmányok eltűnése miatt. A hadügyminisztérium értesülése szerint a Skodamüvek Zelezki helyére Löwenstein igazgatót küldi Bukarestbe, A bukaresti cseh követség tájékozódni akart a Zelezki-ügyben, a katonai hatóságok azonban a vizsgálat befejezéséig mindennemű felvilágosítást megtagadtak. Szombaton délután Zele&ki lakásán ujabb házkutatást tartottak; ennek az eredménye még nem ismeretes. A Gurentul szerint a rendőrség nyilvántartásába! Zelezki feleségéhez feltűnően hasonló nő szerepel szov jetkémgyanus megjegyzéssel. Ugy látszik, hogy Zelezki a megszerzett katonai iratokat felesege utján a szovjetnek küldötte el.Az ellenzéki pártok követelik majd a képviselőházban a Zeleski-ügy további megvitatását. G ^§ Bukarest, március 27. /Mapyar Távirati Iroda/ A vasút átszervezése ügyében a közlekedésügyi miniszter törvényjavaslatot dolgozott ki* Ennek értelmében a vasút igaz hatóság tanácsában valanennyi volt köziekedésügyi miniszter helyet foglalna s Hivatalból tagja lenne minden olyan állami intézmény megbízott ja ié A amely intézmény szorosan együttműködik a vasutakkel. A javaslat meg a jelen ülésszakban a képviselőház elé terül. To/Vi § V á^j március 27. A szegényügyi bizottság Krakker Kálmán dr T polgármester^elnökléseyel tartott ülésén"Kokovay János prelátus-kanonok, n anauer megyéspüspök részerői megbízott szegényügyi biztos beszámolt y az elmúlt : l'x év munkájáról. A mult esztendőben 20.C0C pengőt fordítottak szegények segélyezés árer A városnak már két szegényháza is van , egy a férfiak, egy a nők részére, ahol apácák gondozzák őket. /MTI/ Vé/Sz -.$ Stockholmi ól jelentik: A délsvédországi Svéd- ' Magyar Társaság fcialmőben díszes keretek között ünnepelte meg március 15-ét % Beck-Friis báró volt budapesti svéd követ elnöklésével díszközgyűlést tartottak^ amelyen az elnök történeti visszapillantást vetett a svéd-magyar érintkezés ekre^ Backman főszerkesztő pedig, aki többször beutazta Magyarországot, a magyarság :.-. _ y küzdelmes éveit ismertette. A társaság elhatározta, hogy Szent István napjára társas utazást rendez Budapestre; a legnagyobb délsvédországi napilap^ a Sydsvonaka Dagbladet készíti eló az utazást, amelyre Backman főszerkesztő, három munkatársát ós fényképészet is elküldi. A díszközgyűlés után társasvacsora volt, amelyen tösb felköszöntőt^mondtak Magyarország ^boldogulására. V'-csora után Kock Edvard igazgató vendégül látta az egész társaságot mozgószinházáben,^ahol .különelőadás keretében magyar hangosfilmeket mutattak be. Az ünnepségen ív.almő városának és környékének előkelőségoi nagy számban jelentek meg. /líTI/ Te/ Sz -. -