Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-24 [0295]
G 5 B u k a r e s t , március 24. /Magyar Távirati Iroda/ Zeleski letartóztatása előtt már régebben rendőri megfigyelés alatt állott és az utóbbi időben kifejtett ténykedéseit is ellenőrizték. Zelelfekit a katonai ügyész és agy rendőrigazgató jelenlétében hallgatták ki. Nem tartják kizártnak, hogy Zeleski után a hadbíróság másokat is őrizetbe vesz, akik szintén bele,vannak keverve az ügybe. Zeleeki letartóztatása a .v-*»^ •. kémkedésről szóló törvény 8. szakasza alapján történt, vagyis békében kifejtett kémkedés cimón és hivatalos pecsét eltávolitésa miatt. Vajda miniszterelnök és Mironescu belügyminiszter a letartóztatással kapcsolatban kihallgatáson jelent . meg a Király előtt és ismertette • a letartóztatás körülményeit és óljait. A z Adeverul ugy látja, hogyZelé^ki letartóztatása ebben a bonyodalmas ügyben fordulatot jelent. A képviselőházban nem lesz olyan feszült a viszony mint eddig, mert az ellen lé ki pártok kérése teljesült és Zeleskit letartóztatták. Bddig az ellenzéki pártok azon a véleményen voltak, hogy ZeleUkit azért nem tartóztatják lc, mert félnek attól, hogy . . megbosszul ja magát és mindent nyilvánosságra hoz, ami az üggyel kapcsolatban áll. , _ m A ha db Íróság már a déli órákban megkezdte a ZelsKcinél talált titkos katonai iratok alapján Zeleski kihallgatását. Lehet, hogy a kihallgatás hetekig is, eltart,"mert ez anyag igen nagy* A kihallgatás vezetésére külön hadbírót küldenek ki, aki kizárólag '\üggyel foglalkozik, U ^ . Az Adeverul azt irja, hogy Zeleski letartóztatásával kapcsolatban politikai körölienkülönböző hírek térje tek el. Kormánykörök a letartóztatással kapcsolatban a következő magyarázatot adták: I katonai főügyész^ a Zelétek inéi talált iratok átvizsgálása után megállapította, k>g,y Zeleski felhatalmazás és megbízás nélkül jutott az iratoidioz, az eljárást tehát ezen az alapon meg lehet ellene indítani. A had seregparancsnokság kérést intézett a hadügyminiszterhez, hogy a Zeleskinel talált katonai iratokat vizsgálja felül és állapítsa meg, hogy csakugyan a ha düg2miini sztár iumhoz tartoznak-e ezek az íratok. A hadügyminisztérium azonnal válaszolt és kijelentette, hogy az iratok kizárólag a hadügyminisztérium tulajdonában vannak és ezeknek az iratoknak magánosok tulajdonában semmi keresnivalója sincs. A katonai ügyészség ennek alapján elrendelte Zelejski letartóztatását. Ha/Vá — G .;% §Bukarest, március 24. /Magyar Távirati Iroda/ A képviselőház délutáni ülésén folytatta a költségvetés vitáját. Hat órakor Lupu dr. követelte, hogy a^kormány Ígérete szerint folytassák a Zelepki-Ugy ^interpe llációinak előadását. Vajda miniszterelnök non volt jelen az ülésen s az ellenzék hangosan követelte a miniszterelnök megjelenését. Vajdát telefonon értesiéétték az ellenzék kívánságáról, A min is zterlnök eddig még nem érkezett'a képviselőházba, jmikor megérkezik, folyt at ják e z intern elléc ioka t. Ha/Vá —G . §Bukarest, március 24. /Magyar Távirati Iroda/ A katonai ügyészség szabadlábra helyezte a vasúti mühelyzavargások alkalgá^al őrizetbevett Patrascanu kommunista ügyvédet 26 társával együtt. ORSZÁGOS LEVITA* K szekció