Napi Hírek, 1933. március/2

1933-03-22 [0295]

­r B e.r 1 i n , méroius 22. /Német lapkiadók sajtóirodája*/ /Előzetes jelentés/ A porosz o szággyülés elnökévé a szociáldemokraták és az állampárt szavazataival szemben uiból Kerrl nenzeti szocialista kép­viselők választották meg. Első alelnökké Haake nemzeti szocialistát, má­sodik alelnökké Baunhoff középpárti, harmadik alelnökké pedig Kries né­met nemzeti képviselőt választották meg újból. Jegyzővé fcilsic nemzeti szocialistát, két középpártit és egy nemei nemzetit választót tak./MTI/ r • Berlin, március 22. /Conti/ Japánnak a népszövetség­ből Való küszöbön álló kilépésével kapcsolatban, amellyel általában hatá­rozottan számolnak, Németország szempontjából különös érdeklődé sre tarthat számot az a jiérdáb* • • mi törteáinik Japánnak az ausztráliai, tengeren mandátumként átutalt előbbi német .yarmatokkal. Az Sgyenlitőtől északra fekvő ' Karolina, Marianj* Palau és Marshal szigetcsoportokról van szó. Jólértesült köröknek az a felfogása, hogy ezt a kérdést történel­mi és Jogi szempontból kell vizsgálni. Japán a haboru alatt a német bir­tokokat egy hajórajjal elfoglalta, majd megegyezett Németország ellensé­geinek főhatalmaivá 1, hogy ezeket a szigeteket gyarmatként biztosítsa ma­gának. Miután Nómetorffiágot a versaillesi békeszerződésben arra kénysze­ri tették, hogy lemondjon tengerentúli birtokairól, a népszovetsés külön­leges mandátumos rendszert vezetett be. I rendszer alapján kapta Japán a mandátumot a fent emiitett déli tengeri korábbi német gyarmatok felett ez Egyenlítőtől északra. Japán manőátumlcvelében, amely 192Q december 17. -en kelt, a népszövetségi okmány 22. cikke 6. bekezdésének megfelelően nyomatékosan kimondótták, hogy a megbizott a közigazgatás ás a törvény­hozás felett mK • :• : teljhatalommal rendelkezik es a mandátumos te­rület területének sérthetetlen része. Szabályozatlan maradt t a kérdés arra az esetre, ha Japán és az Egyesült Államok között egyezség jön létre. Ezt a kérdést a washingtoni 1921. évi értekezleten megvitattak és az 1922. évi február 11.-í szerződé sben Amerika is hoz^fliárult Japán mandá­tumához a fennálló amerikai kábelösszeköttetés és az amerikai kereskedelmi érdekek biztosítása mellett. Ami a német kormánjnak Jaran kilépése után a gyarmatok sor­sa kérdésében elfoglalt álláspontját illeti, a nőmet kormánynak az a fel­fogása, hory a japán kormánynak az az egyoldalú nyilatkozata, hogy a ki­lépés után is meg akarja tartani mandátumo s hatalmát, rendkívül komoly kérdést vet fel, anelyhez Németországnak tisztán elvi okokból igen nagy, érdekei fűződnek.Ezt a kérdést nem lehet egyoldalúan, Japán szempontjából megolcbni. Ezt csak nem etköz i uton lehet megoldani, mert a dolog összefügg a mandátumos rendszer alajkérdéseijrel és a népszövetségi tanács, valamint a mandátumos bizottság illetékessége alá tartozik. Ha a népszövetségre k ezek a szervei ezzel a kérdéssel foglalkoznak, akkor a német kormány azt • az álláspontot képviseli, amely megfelel Németország általános gyarmati

Next

/
Thumbnails
Contents