Napi Hírek, 1933. március/1

1933-03-06 [0294]

r Berlin, március 6. Roosevelt ^kiáltványa, Amerikából érkezett jelentések szer int ^ kedvező fogadtatásra talált a demokra­táknál és a^köztársaságiaknai ^egyaránt. Tekintettel arra a válságra, amely az egész nemzet ínségévé lett, osztatlan helyesléssel fogadá^ az uj elnök elszántságát, hogy^erős kézzel nyul bele a dolgokba, Azok előtt a mindent elhomályosító inségrendszabályok előtt, amelyeket Roosevelt rög­tön hivatalbalépese után hozott, megsemmisülnek niindazok a reménykedé­sek és várakozások, amelyekkel a külföld a / koimányváltozás ele tekin­tett. A külpolitika és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok e pillanatban oly kevéssé érdeklik Amerikát, hogy Roosevelt'üzenetében csak annyit mondott róluk, hogy ezekről nom^akar beszélni, ; 'Saját házunkat kell előbb rondbehoznunk, mielőtt axk hozzákezdenénk az^óhajtott nemzetközi tárgya­lásokhoz",- ez azt ^z üzenetet jelenti a világ számára, hogy a gazdasági világértekezlct fele, amely kapcsolatban toan az adósságok kérdésével is, egyelőre még y ncm szabad az ut;"oz azonban azt is Jelenti, hogy az értc­• kezlct, ha végűi mégis összeül, Amerika tekintetében teljesen uj hely­zet előtt találja magát. Az üzenetben nagyon világos utalás van arra, hogy az uj komaayzatj, Jólehet az a hit előzte meg, hogyha vámpolitikai liberalizmus alapján áll, most mégis kimondottan onellatási terveket igyekszik megvalósítani; az ország természetes segélyforrásainak .feltá­rása és kibővítése, valamint a mezőgazdasági és ipari lakosság közötti kedvezőtlen számarány kiküszöbölése olyan programmpontok, amelyek jól­ismextek minden európai előtt, de Amerika szamára az üzérkedők elleni éles szavakkal együtt uj dolgot jelentenek ós Jelentik a gazdasági élet súlypontjának keletről nyugatra való áthelyezését, "Bármennyire fontosak nsmzetközi ^kereskedelmi kapcsolataink - mondotta Roosevelt - háttérbe szo­rulnak saját közgazdasági eletünk talpra állítása mollctt." Ezzel a kül­földen is eloszlat mindon kítséget aziránt, hogy Amerika ^mindenekelőtt saját belső piacát fogja megszervezni es megvédeni. Ilymódon . '.ÜJJHÍJSZ.^Á elsősorban az Angliával vám- és valutakordesékről folytatandó tárgyalá­soknál merülnek majd fel súlyosbító körülmenyek és most azon igyekeznek, víHJÍ?*?^ 6 ^ d r egészséges valutárdl" tett ollzásait te^M]2j£™''? ll # k 8 1 a 'k?*o^^elempoíittkai nehézségekkel, ame­lyektől Amerika nyilván tart. A világ érdeklődése tehát ebben a pillanat­ban^ nemet választásokon kívül a felé a kérdés felé fordul, vai ion Kö/! r ~ 6 ineriiía va l^üy^n formában az aranyalapról. /MTI/ § Az or,vosi továbbképzés központi bizottsága 1933 év cl*ő fe­lében orgosok szamara a következő tanfolyamokat rendezi: A badapesti, szegedi, debreceni? es pécsi egyetemi klinikákon ^ 6 eÍ S ^ 0af ^g\ kö 4 ó 4¥' ibaa c ' s a2 i^aelitf hitközSg kÓxhá-' zabán két- vagy.négyhetes tanfolyamokat egyes tárgvakból. S ' ü f?nkivia a szikeszetbol, az anya- ós csecsemővédelemről, a tudőveszxfil, a szociális orvos tanból es'a kórházi gazdasági ügyvi­telről tartanak továbbképző tanfolyamokat. v t f..ípÖ etes progxammot a bizottság minden magyarországi or­vosnak megküldotije. to * 6 4- n 'w! Í í^yU 0 ^ 0 ?}^?* írásbeli megkeresésre készségesen ad az orvosi rlS^ 5 *^^ 0 * 1 /^** 8 ** iroda J a Budapest VIII?, Mária-utca 39, i»szamu szemklinika. /MTI/ - J T/T ...

Next

/
Thumbnails
Contents