Napi Hírek, 1933. március/1

1933-03-06 [0294]

r _ . Be r 1 i n , március 6.A választási eredményekkel kapcsolatban a Deutsche Allgemeine Zeitung a következőket írja: A nemzet szavazatával megerősítette a január 30.-án kötött szövetséget .A nemzetiszocialisták rendkívüli győzelmet arattak, A nemzetiszocialisták j$ 45-százalékos arányszámukkal ,és r^millió választójukkal ma már nemcsak legerősebb, de döntő partját jelentik Németországnak. A harci szövetség szintén nyere- * séghez jutott. A harci szövetség, épen ugy mint a nemzetiszocialista párt, az eddig nem-valasztok táborából nyert megerősítést. A lap megállapítja, hogy a szociáldemokraták aránylag elég jól végeztek, a kommunisták azon­ban súlyos vereséget szenvedtek, majd így folytatja: A kormány a vá­lasztasi hadiarat • celiaul a mögötte állo pártok 51 -százalékos" többségének elérését tűzte ki. Ezt a célt sikerült elérnie. Ha a porosz országgyűlési választások eredményeit is tekin­tetbe vesszük, akkor ....... ' kétségbevonhatatlan tény­kent kitűnik, hogy Németország teijes csendben és rendben forradalmat elt at. Az Angriff hétfő reggeli kiadása így ír: A német nép ismét megtalálta önmagát. Ez a mostani választás legjelentősebb eredménye. A német nép megadta ezzel Hitler birodalmi kancellárnak a teljes felhatal­mazást céltudatos újjáépítő munkájához és jóváhagyását a marxizmus ellen megindított irto hadjáratához. A nemzetiszocialista győzelem meghaladja a legvérmesebb remé­nyeket, különösen annak • figyelembevétele mellett t hogy most először ' ' - Kellett mint kormánypártnak a választási nareoan i-ssztvonnie. Ha'ennek ellenére ily óriási sikert tudott elérni, olyan időben, % amikor a kormány a nemzeti újjáépítés érdekébon egyelőre népszerűtlen intézkedésekre kényszerült, cz azt bizonyítja, hogy a német nép semmiesetre sem fut elvből és tervszerűt lenül az ellenzéki pártok utan, hanem finom érzéke van aziránt, hogy jól vagy rosszul kormányozzák-*?.. ^Folytatása követkőzik/ /G/ §Bu karest, március 5. /Magyar 'Távirati Iroda./ Szomba­ton este huszonegy főből álló ukrán i soüort akart átszökni Oroszország­ból Romániába Doroskaja község mellett. A szovjethatárőrök tüz alá vet-" ték a menekülőket. Az orosz part felől jövő puskatüzeléét a román határ­őrök is viszonozták. Közben a menekülők elérték a romén partot, de sokan közülök megsebesültek. ugyancsak szombaton este Cickán község mellett egy menekülőt agyonlőttek a szovjet határőrök. To/To -:­/L/ § L o n d o n , március 5. /Magyar Távirati Iroda./ A^ Daily Ex­press jelenti parisból, hogy a Schneider-Creuzot-müvek és egyéb hadianyag­gyárak éjjel-nappal lázasan dolgoznak. A Sohneider-Creuzot-rcüyek Mar­sé lilén es Bordeauz-n át nemrég 2ÖQ nehéz hajóágyut, tízmillió darab hajó­ágyú lövedéket, tizenkétmillió gépfegyvertöltényt, kétmillió könnyű, tüzér­ségi lövedéket küldtek Kinába es'Japánba. Óriási mennyiségeket szállít a cég Oroszországba, Paraguayba és Bolíviába is. A hadianyaggyárakat < rendőri kémek és titkosrendőrök őrzik, hogy senki ne tudhassa meg, mi történik a gyárakban. A lap prágai IjOvelozőjc szerint a cseh Skodamüveket és a pil­seni fegyvergyár*.t is éjjel-nappal őrzik. Ka egy gyári alkalmazott ide­gennel all szoba, azonnal elbocsátják és árulás címén eljárást indítanak ellőne. Ka pedig valaki idogen érdeklődik bárminő módon a gyárak iránt, bebörtönözik és kémkedés miatt járnak el ellene. A hadianyagot "vasáru jelzés alatt szállítják külföldre. A levelező útközben látta, hogy a brünni állami fegyvertár éjszaka fényesen ki van világítva, éjjel-nappal folyik benne a munka, de figyelmeztették, hogy a ökodamüvek közelébe no menjen, mert letartóztatják. A pilseni gyárimunkások száma négyezerről hétezerre emelkedett. Csehország nemcsak bizonyos európai nemzeteknek szállít óriási fegyver mennyiséget, hanem a délamerikai államoknak is. To/To:

Next

/
Thumbnails
Contents