Napi Hírek, 1933. február/1

1933-02-02 [0292]

A Külföldi Sajtoszindikátus tegnap tagülést tartott amelyen Mengele Ferenc- követségi tanácsos, a külügyminisztérium sajtóosztályának uj vezetője is megjelent. Lányi Zsigmond, a. Külföldi Sajtoszindikátus elnöke, melegen üdvözölte a külügyminiszteriumi sajtóosztály ui vezetőjét és előadta a Budapesten működő külföldi sajtótudósitok kívánságait a hírszolgálat kiépítése dolgában. * " . .y _ . Mengele Ferenc követségi tanácsos a Következő beszéddel vá­laszolt: • - A külföldi tudósító sajátos hivatást tevjesit a modern tár­sadalomban. A hazai hírlapíró pártember, a pártokra tagolt közvélemény ki­fejezője. A külföldi tudósító namcsak hazájának közvéleményét kell hogy fi-, gyelje, de az országét is, amelyhez kiküldetése fűzi. Miként a diplomata,© is osszekotólcapocs két ország között s csak akkor áll hivatása magaslatán, na hazája érdekei mellett;a másik állam szellemi- és életszükségleteivel szem­ben is megértést tanúsít. - Ebben a nagy misszióban,a nemzetektől nemzetekhez való gon­dolat közvetítésben, fokozottan érvényesül az az elvi követelmény, amely min­den egészséges szociális együttlétnek kelléke, az a követelmény, amit az angol igy nevez: fair play. -Fair play*t kérek Önöktől és fair play-t ajánlok a magam részéről. - A háborút követő világban sajnos bizonyos oldalról .nagy hiánya érezhető ennek az angolszász ideálnak. Hivatalbalépésem napján hozta az egyik szomszédállambeli lap, ho'-.y én tulajdonképpen vezérkari tiszt va­gyak, aki a kémszol falatot szerveztem a hadügyminisztériumban. Azóta nem mult el nap, hogy valamelyik külföldi orgánumban valótlanság ne jelenne meg a magyar helyzetről. Aki az elmúlt hetekben Bécsben járt, tanuja lehetett,Rogy ugyanakkor, aiikor a magyar műhely ékben, a nagyar falusi otthonokban ernye­detlenül folyik a magyar munka, amikor a magyar polgárra súlyosabban mint bárhol nehezedik a mandennapi £>ond. pár órányira innét, a Ring- és Kaerntner-' strasse sarkán öles betűkkel hirdetik az uisáok,hogy "'Magyarország mozgósít w * - A tendenciózus hírszolgálatnak, a gyűlölet-hintésnek ez a szervezett hadjárata az, amely megakadályozza a nemzetek között a jó egyet­értést és kerékkötője a megértőbb európai közhangulat kialakulásrinak. - Kijelentem e helyről, hogy a tajigyar sajtópolitika nem fogja követni ezeket a módszereket. - A magyar ügynek nincs s?üksége hazujsawcra és rágalmakra és nincs szüksége ootemkin-ialyaicra sem,hogy az elfogulatlan külföldet meg­győzze. A mi fegyverünk az igazság fegyvere és ez az egyetlen fegyver, amelyet igenis mozgósítunk. - Fair playt kérünk a nagyvilágtól. A magyar lélek nyitva áll minden nemzettel vjló együttműködésnek és minden ideális törekvésnek, amely az igazság és a fair play jegyében akarja az emberiséget elóreviini egy jobb jövő felé. - önöké a feladat , urain , hogy se itsék megvalósítani e nagy munkát azzal, hogy nemcsak hazájuk közvéleményének hu kifejezői, de egyúttal.azoknak a magasabb emberi eszményeknek is szóvivői, amelyek egye­dül teszik lehetővé a nemzetek közös boldogulását. A tetszéssel fogadott " •• beszédhez többen szóltak hozzá. Ezután elhatározta a Külföldi bajtészindikátus, hogy a bécsi külföldi sajtóegyesület májusban tartandó ötvenéves emlékünnepén, amelyen az ünnepi t-rgyserozaton kivül a sajt ótudósitdssal kancsolatos tanulmányok is ei^adásra kerülnek, nagyobb küldöttséggel képviseltetik •'* • magát. /MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents