Napi Hírek, 1933. január/2
1933-01-29 [0291]
/Debreceni tudésitás. folytatás, / - Ezért rádiószózatombai is és későbbi beszédeimben is Lehel / kürtjén ker esz talpszél tam minden magyarhoz és állandóan, figyelmeztetem a nemzetet, hogyha élni akar, akkor valamennyiünknek az elet apostolaivá kell lennünk, - lemzeti munkatervem 95 pontjához a Dunántúlon hozzátettem a,96. pontot, amely ugy szél: Türelem, Aki ismeri az állami élet gépezotet,aki gazdaságilag iskolázott,, aki valamennyi külpolitikai és belpolitikai szempont szem clő£t tartásával nézi,az életet, az tudja, hogy má-, rol holnapra nagy alkotásokat létrehozni és a magyar életben alapvető változtatásokat végrehajtani nem lehet, S ha az ellenzék a tetteket sürgeti, elárulom Önöknek, az ellenzék is nagyon jól tudja, hogy máról holnapra nem lehet valamit megváltoztatni, A semmittevés;, és a mozdulatlanság hangoztatásával lehet csak bennem az úgynevezett "erős férfiút" kompromittálni es arra késztetni engem, hogy olyan diktatórikus eszközökhöz folyamodjam,'amelyeket ők állandóan elitéinek. Alkotmányosságot követelnek, az azonban, amire mutatnak és amit tőlem követelnek, nem az alkotmányosság utja. Ennek nem vagyok hajlandó behódolni. Elég erősnek érzem magamat es kormányomat is eleg gyors munkásnak ismerem ahhoz, hogy olyan gyors ütemben vigyem előre az ország ügyeit, amilyen gyors ütemet en tartok -jónak. Nem vagyok hajlandó az Gllonzék elgondolásai szerint lolgozni, mert a"gyors munka n<ja mindig a legjobb. Akkor pedig, amikor orSÍátrol % nemzetről, fontos gazdasági es tarsadaL i'kard esőkről'ián szó, sokkal rontosabb a szolid munka, mint a'gyors munka, /Helyeslés,/ En nom táncolok vissza sohasem, ha'olindultam, azt az egyenes utat kerosem, amelyen minden magyar követhet. S ha az ellenzék nógat, ezt nem azért teszi, mert sietni kivan,,hanem mert azt gondolja, hogy "Gömbös erős temperamentuma majd csak elhibáz valamit és akkor kompromittálni lohet őt'i En azonban, aki tapasztalatokkal rondclkező ember vagyok, nem az ellenfél után igazodom, hanem a magam akarata szerint esclckszom, akár tetszik ;z ogyoseknok^ akár naa, Debrecen és az orszá számára a mai napon elhozom a^nenzeti munkaterv 97. pontját, amely igy szól: Lelkiismeretesség, /iljenzes/ Annak, aki a nemzet ügyet vezeti, legfőbb tulajdonsága a lelkiismeretesség kall. hogy legyen, /általános helyeslés/ Bárhol áll valaki, lelkiismeretes cselekedetet várok tőle', akár ellenzéki vezér az illstő, akar bankár, akar papiroson veti á betűt. Nagyon óvatosan kell bánnunk a szavakkal, a hírek terjesztésével, A gondolatok' termelesénél vigyáznunk kell arra, hogy ne uljunk fel mások sugalmazásainak. es ne szolgáljunk idegen erdeket• vigyázni kell arra, hogy politikai agitációnk során ne a szenvedélyekre, hanem az észre támaszkodjunk ós ne juttassunk senkit sem olyan hangulatkorbe, amely rombol akkor, amikor ópitőmunkára van szüliség. Amikor az anyagi élet képviselőiről van szó. azt mondom, ne használja ki senki-túlságosan a jelen nyomorúságos helyzetet arra, hogy egyénileg gazdagodjék, rrogrammom.egyik sarkalatos pontja a nemzeti öncélúság; átórzese és atelese annak> hogy mindnyájan.eszközök vagyunk a nagy közösség szolgalatában. Eszköz a pénz is, az arany is, ahogy ma Baltazoj püspök is mondotta. Eszköz a király is a nemzet szolgalatában. /Nagy ólj enze s e s taps./ A nemze t i öncálusá g gondolatabol fqlyik a na gyar sorsközösség gondolata is. Mi a gazdának fa i, k?ll, hogy~f ajjon a kereskedőnek, a bankárnak és az iparosnak is. Kell hogy valamennyien me erezzék, hogy testvérek vagyunk,a sorstól egymás melle rendelve., Csak ha a valóságos testvéri szellemet visszük belo az egyesek eletébe es a-közeletbe, csak akkoi vagyunk méltók a történelmi né,vre, /Helyeslés ós taps./ ' , - Jártk-kelek az országban mint magyar szantó-veto, akj. a dudvát is beforgatom a politikai életbe, a politikai dudvat, amely veszélyeztetné a magyar közélet vetését. S ha esetleg megkarmol' vagy megszúr valamilyen tüske, nem félők tőle. Harcedzett ember vagyok ós tudom, nogy a moszszi célkitűzésekért tűrni is kcll> mert csak ugy tudjuk elérni colunkat. Nem félők, a magyar omber öntudatával megyok elóre es biztosan tudom, hogy a nagy magyar tömegek érdekeit szolgaiam, na nom is tudok mindenkinek elegot tenni, yéljenzés./ /_ , ',..'/ _J Gu/Tá /Folyt, kov./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció