Napi Hírek, 1933. január/1

1933-01-05 [0290]

§ 11 i s k o 1 c, január 5. A miskolci kereskedelmi és iparkama­ra ma délután Fodor Dezső kereskedelmi tanácsos elnöklésével teljes ülést tartott. Fodor elnöki megnyitó-beszédében a felsőházi tagválasztassal kap­csolatban hangot adott az iparosság és a kereskedelem ama kívánságának, hogy a felsőházban fokozottabb képviselethez jusson minden hazai kamara legalább egy-egy felsőházi taggal. A teljes ülés ezután kittich Andor főtitkárt saját kérelmére nyugalomba helyezte s helyére Holesch Kálmán ügyvezető titkárt bízta meg a kamera vezetésével, ügyvezető titkár Igaz János másodtitkár lett. Végül sürgették a forgjdmiadósáltság rendszerének to­vábbi kiépítését, majd pedig az ipari és mezőgazdasági kiállításokon és árumintavasárokon a kicsinyben való árusitás megtiltását kérték./kTI/ ^s/Sz —. — r Berlin, január 5. Ger.eke dr. birodalmi mimikabiztos a leg­utóbbi napokban a munkaadók és munkavállalók képviselőivel, valamint az egyes országok képviselőivel megbeszéléseket folytatott a munkaalkalmak megteremtésere irányuló rögtöni program megvalósításáról. A birodalmi kor­mánynak a munkaalkalmak kérdésével foglalkozó bizottsága csütörtök délután ülést tartott s hir szerint tanácskozásait befejezte. Valószínű,•hogy a rögtöni program végrehajtási rendele­te már a hét végén megjelenik, A rendelet meg fogja állapitani, hogy mely munkákhoz fognak hozza elsősorban és intézkedni fog e munkálatok pénz­ügyi fedezeterői is. A program végrehajtását a már meglévő szervekre fog­iák bizni, uj hivatalokat, állásokat nem szerveznek. /MTI/ Cs/Sz r Genf, január^, kost már biztosra vehető, hogy a •.• . - rendkívüli népszövetségi közgyűlés 19-es bizott­sága San-Hai-Kwan váratlan megszállása miatt nem ül ossza a megállapí­tott időpont,félőtt,.mert a \idő már nem elegendő uj ren­delkezésekre. Wl ra • v/T a ^/~"7Z <" TiM^á^^^yí^ Chemnitz. január 5. Az újonnan választott chem­nitz'i városid '.ma tartotta elő ülését. Általában az volt a fel­fogás, hogy t az elnökválasztás során pótválasztás lesz a szociáldemokraták és a nemzeti szocialisták jelöltje között. A szászországi kommunista köz­ségi pártok ugyanis azt a jelszót adták ki^ hogy ott/ahol a szociáldemokra­ták többségben vannak, a szociáldemokrata jelöltre szavazzanak. A mai szavazás váratlan eredmiénye az] . hogy a kommunista jelölt több szava­zatot kapott, mint a szociáldemokraták jelöltje, még pedig valószínűleg azért, mert öt nemzeti szocialista a kommunista jelöltre szavazott. Így " a kommunista és a nemzet i, szocialista jelölt között került sor gótválasztás­ra.'A szociáldemokraták é ét kommunisták a kommunista jelöltre sza­vaztak, aki 31 szavazatot kapott a nemzeti szocialista jelölt 29 szavazatá­val szemben s igy az első elnök a kommunista jelölt lett. Ugyanez megismét­lődött a másodelnök megválasztásánál is. ~| tífc. A másodelnök megválasztása után a polgári pártok ki­jelentették, Jiogy a választásban tovább nem vesznek részt. Minthogy a szo­ciáldemokraták a továbbiakban nem szavaztak, az elnökség következő három tagja szintén kommunista jelölt lett. Ezek szerint az uj városi képviselő- • testület elnöksége tisztára kommunistákból áll. /MTI/ Cs/Sz 1 '

Next

/
Thumbnails
Contents