Napi Hírek, 1932. december/2
1932-12-23 [0289]
§ Gyűrűzött csonttollú madarak. Érdekcs téli vendégeink, a csonttollú madarak, az idei, enyhébb tél ellenére is nagyobb tömegekben árasztottak el hazánkat, A Madártani Intézet eddig már igen sok helyről kapott réluk értesítést és az önzetlen tudósítóknak ezúton is őszinte köszönetet mond. A fővárost sem kerülték el ezek az érdekes, sercgélynagyságu, bóbitás madarak és a budai hegyek^ a Népliget, Városliget, sőt a Margitsziget bogyótermő fáin is már napok ota csapatosan láthatok. A Madártani Intézet felhasználva azt a ritkán kínálkozó alkalmat, amelyet a csak körülbelül minden tiz esztendőben ismétlődő nagyobb arányú invázió nyújt, megpróbálkozott e madaraknak aluminiumgyürükkel való megjelölésével és Warga Mlmán ornitológusnak sikerült két nap alatt 199 darab csonttollú madarat meggyűr űznie. A Madártani Intá zet továbbfolytatja a gyürüzési munkálatokat, egyben pedig kéri az érdeklődőket, hogy a csonttollú madarakra vonatkozó megjelenési és egyéb adatokat az intézettel továbbra is közölni szíveskedjenek, Vá/Vá — 4 § A tőzsdetanács december 23.-án tartott-üléseben megí 11apito tta az áruüzleti 1 eszámolónaptár beosztását az 1933. évre és az értéküzleti leszámolónaptár beosztását az 1933. év első feléifc Egyben a hivatalos tőzsdei forgalom idejét a december 24.-i ós 31.-Í tőzsaonapok tekintetében akként módosította, hogy az árutőzsdei forgalom ideje e napokon délelőtt 11 órától 1/2 1 óráig, az értéktőzsdei forgalom ideje pedig délelőtt 1/2 11 órától 1/2 32 óráig tart. , 1 * Végül tudomásul vette a Nova közlekedési és ipari r.t. alaptőkéjének leszállítására vonatkozó bejelentést. Vá/Vá §Keo skemét , december'23. Az éjszaka betörő járt Szép Jirnő dr. rcálgimnáziumi tanár lakásában. Reggel a*kutyát/* találták az udvaron, a betörők etettékm meg a házőrzőt. A lábnyomokooi megállapítható, hogy a betörők a kerítésen át másztak be. A tanár házában rövid idő alatt ez már a második hasonló lrárülmények között elkövetett bc^rés. /MTI/ rdXgttlh*. -o- § R ó m a , december 23. A Róma közelében fekvj nettunoi tüzérségi iskolában robbanás történt. A robbanás megölt öt katonát, aki lőszereket készített. /MTI/ Ba/Vá Bécs, december 23. A postatakarékpénztárban elköyetett füst bombamerénylet nyomozás i adatai ból azt gyanítják, hogy nagyszabású' rablótámadást kíséreltek meg, azonban semmit sem sikerűit zsákmányolni. A rendőrség őrizetbe vette azt a fiatalembert^ aki kitörte az ablak/üveget és ezen keresztül igyekezett elmenekülni. Részletes kihallgat ás a most folyik. Szakértő véleménye szerint a használt bomba két mintegy 80 centiméter magas bádogtartályba elhelyezett és valószínűleg vegyszerekkel megtolatött füstbomba volt. A bomba vagy öngyulladás következtében, gyújtózsinór segítségével a vegyszerek meggyújtásával gyulladt meg. /Wmpo ü^rfo ORSZÁGOS LEVÉLTÁR L A Kamaraszínház műsora: Vasárnap, december 25,-én^élwfcán nuska. hétfőn délelőtt 1/2 11 órakor Mátyás király kis huBzárja'/gyeraiekelőadas/, délután: Fanny, este: Forgószél, kedden: Annuska, Szerdán; csütörtökön, pénteken /íms2onötödször$: Forgószél, szombaton este: . ' * . 3/4 8 órakor Dinasztia, este 11 órakor: Saramba /először/, vasárnap, január 1.-én délután Huszárok, este Caramba. Vá/Vá —•