Napi Hírek, 1932. november/2
1932-11-17 [0287]
T § P á r i s, november 17. /iagyar Távirati Iroda/ A vámhivatal-közlése szerint "az év első tíz hónapjában Franciaország'be hozatala, 24,593 millió frankét, kivitele 16.264 millió frankot tett ki. Az élozo ey megfelelő időszakával ö ssze hasonlítva a behozatal 11.897 millióval, a kivitel pedig 9,646 millióval csökkent, Ta/Sz T §Sevilla, november 17. /Havas/ Az éj szaka, folyamán a sztrájkolok elzárták a Sevillába vezető egyik utat és feltartóztatták a városba igyekvő járómüveket. A helyszínére siető csendőröket revolverlöv esek kel fogadtak, Az egyik csendőr súlyosan megsebesüli* /MTI/ Ta/Sz § Immár teljes mértékben kibontakozott nagyatádi Szabó István szobrának avató ünnepélye. Unnak az ünnepségnek országos jelentőségét mutatja, hogy azon megjelenik a kormányzói;; üíő^Utor;-!>r-,' Gömbös &yula vezetésével az egész kormány, az országgyűlés mindkét "haza, az öszszer vármegyék, városok és több mint 2000 község képviselői, ezenkívül a társadalmi egyesületek és gazdaszervezetek küldöttségei. Vidékről előreláthatólag ötvenezren veszneJUrészt az ünnepségen. Ebből is látható az ünnepség iránti'kivételes érdeklődés, mert M agyarországon még nem volt szoborleleplezés, amely ily nagy tömeget tudott volna megmozgatni. A leleplezési ünnepségen az avató beszédet nagyatádi Szabó István munkatársa és küzdelmeinek osztályosa Mayer János nyugalmazott földmivelésügyi miniszter mondja el. íínnepi beszédet mondanak még Gömbös Gyula miniszterelnök, Bethlen István gróf, Berky Gyula, Sipőcz Jenő és Lovász János edelényi kisgazda.Maday Gyula pedig ünnepi költeményét szavalja. Az önnépség > érdekessége az erdőcsokor^rt&kisga zda-dalárda közreműködése lesz, akik Bíró Imre Boldizsár alkalmi ;? Fohasz !,-át é»*klik el. •., AZ ünnepély utolsó programpontja a koszorúk elhelyezése lesz. Impozáns nagy tömegben fognak az elhunyt vezér szobrának talapzatán koszorút el-' helyezni, ugyanis az összes küldöttség/$,amelyek száma mintegy háromezer, koszorúkat is ho2?magafel» A küldöttségek a pályaudvarról zart menetben fognak a szoborhoz vonulnij*é§ pedig; A keleti-pályaudvarról a Rákóczi-uton, Károly-köruton, Vilmos császár-uton és Alkotraány-utcánát az országház előtti térségre; a Nyugati pályaudvarról a Berlini-téren, a Vilmos-cs ász áruton át az Alkotmány-utcáig megy a menőt, ahol csatlakozik a Keleti • pályaudvar felől jövő menethez. A Déli-pályaudvartól a Miké-utcán, Pauler-utcán, az «..&*..'. Alagúton és a Láncúidon át a erenc József rakparton végig-haladva a Kossuth Lajos térre; a HEV Gellért-téri állomásától pedig a Fer&ic J°zsef-hidon, Vámházköruton, Muzeum-köruton, a Rákóczi-ut•sarkáig halad, ahol csatlakozik a keleti-pályaudvar felől jövő menethez. * Végül a HÉV Pálify-téri állomásától a Margit-hidon és Személynök-utcán át a Kossuth-Lajos-térre mennek* Akik nem fenntartott helyre szóló jeggyel vesznek részt az ünnepélyen,^ leghelyesebben teszik, ha csatlakoznak a menethez. Biztosan jo helyhez jutnak az ünnepség színhelyén, különben azonban rendkívül bajos lenne odajutni. Az ilyen nagyarányú tömegfelvonulás hihetetlen feladatot ró a rendezőkre de hathatos segítséget kaptak az országos Cserkész-Szövetség, a közgazdasági egyetem és az állatorvosi akadémia hallgatói részéről, akik a rendező-bizottsággal együtt vigyáznak a felvonulás rendjére és zavartalanságára . A vidéki küldöttségek vezetőinek részére már postára adták a részletes tájékoztatót a budapesti tartózkodás program járói, /MTI/ Ta/Sz