Napi Hírek, 1932. november/2

1932-11-19 [0287]

§/-/ Prága, november 19./Magyar Távirati Iroda/A garanw széki véres eset erősen foglalkoztatja ugy a parlamentet, mint a felvi­déki tartománygylile st. A parlamentben Salát jí tőt néppárti képviselő megálla­pította, hogy a tót népet megfosztották kenyérkeresetétől a felvidéki ipar megszüntetésével'és a felvidéki fa livitelének meghiúsításával., Igy van ez saramszéken is, ahol az ismert véres eseményekre került a sor* Kudelka cseh szocialista képviselő rámutatott arra, hogy a felvidéken a mezőgazdák hitelezői a legradikálisá b eszközökkel hajtják be követe­léseiket. Az igazságügyminishterium már májasban törvényjavaslatot dol­gozott ki % amelynek alapján a kisgazdáknál és kiskereskedőknél a gazda­sái válságra való tekintettel bizonyos esetekben szüneteltetni kellett volna az árveréseket. Az agrárpárt azonban a iavaslat ellen foglalt ál­lást, jóllehet azzal igen sajnálatos eseményeket lehetett volná megaka­dályozni . A pozsonyi tartománygyülésen Griller János magyar nemzeti párti képviselő határozati javaslatot nyújtott be, amely a következőket ;aond j a: // Szlovenszkó országos képviselete, ismerve, a szlovenszkói gazdasági krízis speciális okait, megkeresi a cseh köztársaság parla­mentjét és kormányát az iránt, hogy haladéktalanul vegye fel Magyarország­gal a megszakított kereskedelmi tárgyalások fonalát és tegye lehetővé a kereskedelmi szerződés megkötésit. Szlovenszkó közvéleményének általá­nos felfogása szerint ennek a kereskedelmi szerződésnek a hiánya Szlo­venszkó gazdasági krízisének egyik jelentős és különös oka, s igy a tar­tomány képviselőtestülete politikai szempontokat félretéve kizárólag Szlovenszkó prosperitása érdekében múlhatatlanul szükségesnek tartja a Magyarországgal való mai keressdelmi szerződés nélküli állapotnak meg­szüntetését I §Iondon, november 19, /Magyar Távirati Iroda,/ A Fehér Házban kedden tartandó nagyfontosságú adósságok-konferencia esélyeit az angol sajtó a következőkben foglalja össze: A december 15,-1 esedékesség elhalasztásának kérdése még ki­zárólag a Hooverrkormány hatáskörébe tartoznék; hogy aztnban Hoover elnök gyakorolni fogja-e kezdeményezési és indítványozó jogát, még nem lehet tisztán látni. A végső döntés a kongresszus kezében van, amelynek hangu­lata általában ellenséges a közvetlen adósságok fizetésének felfüggesz­tése iránt. Az adósságok revíziójának jóval fontisabb kérdése a Roosevelt­kormányra tartozik. Általában azt hiszik, hogy a kongresszus nem térhet ki az adósok helyzetének megvizsgálása elöl, mert 1./ a legtöbb adósság­fizetési egyezmény feltételezi az adósok fizetőképességét; 2./ mert revíziót Amerika vitális érdekei is követelik; 3./ mert a másik lehetőség a fizetésképtelenség mellett a fizetés megtagadása lsnne, ami sokkal sú­lyosabb veszteséget jelent, mint az adósságrevi zió keresztülvitele. Brang angol bankár, a lloyd Bank és a Lazar Brothers cégek i­gazgató ja, kijelente tte , hogy Anglia, amennyiben a fizetések folytatására kényszeritik, osak két ut kiízött választhat: az egyik a drasztikus deflá­ció volna a munkabérek és egyéb költségek óriási mérvű zuhanásával, a má­sik pedig az, h»gy Ölbetett kezekkel nézné a font elértéktelenedését. Mindkét lehetőség oly megsemmisitő csapást mérne a világra; amelyet a mai gazdasági helyzet mellett nagyon nehéz volna kiheverni, M/T . - . L §london, november 19, /Magyar Távirati Iroda/ A Bank of England négymillió font sterlinget fizetett ki az ötszázalékos hadi­köles önkonverzid utáni jutalék cimén, A fizetés december elsején lett vol­na esedékes. M/T . - . ORSZÁGOS LKVÉLTÁR K S7f>W>iA

Next

/
Thumbnails
Contents