Napi Hírek, 1932. november/2
1932-11-16 [0287]
T § P á r i s , november 16, /Magyar Távirati Iroda/ A leszerelési tervezet továbbra is élénken foglalkoztatja a lapokat, Petit Párisién kiemeli, hogy Angliában általánosságban nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadják a javaslatokat. Egyes francia lapok azt Írták, hogy a mist előterjesztett tervezet lényeges mődositásokat jelent a szeptember elején kidolgozott eredeti javaslattal szembenr A Petit Párisién ezzel szemben azt állítja, hogy a módositások nem vonatkoznak a lényegre, hanem osak a formára, sőt, a mostani tervezetben foglalt indítványok már egytől-egyig szerepeltek abban a munkálatban, amelyet 1932 januárjában, még Iával miniszterelnöksége alatt készitettek, A Matin szintén hangoztatja, hogy a módositások lényegtelenek, mert a kormány általános és nemzetközi politikai szempontból nem vette figyelembe azokat az ellenvetéseket, amelyeket a legfelsőbb honvédelmi tanáos az eredeti javaslattal szemben felhozott, Tardieu az Echo de ^arishoz intézett levélben - a lap egyik cikkében foglalt állitás helyreigazításául - kifejti, hogy a mostani munkálat három pont tekintetében lényegesen eltér attól az emlékirattól, amelyet 1932, február 5.-én $ terjesztett elő Genfben, A februfer 5,-1 terv ugyanis nem ismerte el Németország egyenjogúságát a fegysrerkezes terénj nem érintette a franoia katonai szervezet alt alános alapelveit és nem vetette fel a milioia kérdését J végül nem tartalmazott semmiféle javaslatot a szerződések reviziója tekintetében. T/T . - . T § Brüsszel, november 16, /Havas/ A washingténi belga nagykövet a belga kormány utasitására jegyzéket nyújtott át Stimsonnak,, amelyhen kéri, hogy Amerika hosszabbítsa meg a háborús adósságok moratóriumát és vegye revizió alá az adósságokra vonatkozó megállapodásokat, A jegyzék utal arra, hogy a belga kormány hozzájárult a múltév nyarán Hoover elnök morat orium~javaslatához és egy éwel^később - a béke megerősítésének és a gazdasági helyzet talpraállitásának érdekétől vezetve - hozzájárult a lausannei megállapodásokhoz is. Ezzel súlyas pénzügyi áldozatokat vállalt magára, amelyek erősen éreztetik hatásukat a belga államháztartásban, A belga kormánynak erős meggyőződése, hogy azokat a gazdasági és pénzügyi nehézségeiret, amelyek ma az egész világon jelentkeznek, osak akkor küzdhetik le, ha az államok az együttműködés és a kölcsönös támogatás politikáját követik, /MTI/ T/T . - . T § M a d r i d , november 16, /Havas/ A külügjminiszteriumi tároa költségvetésének vitája során Zulueta külügyminiszter Herriot francia miniszterelnök madridi átjárói nyilatkozva újból megállapította, hogy Franciaország és Spanyolország között nem történt semmiféle titkos megbeszélés. Kijelentette továbbá a külügyminiszter, hogy a Földköz itengeri szerződés tárgyában eddig nem folytattak tárgyalást Spanyolországgal, de Spanyolország mindenkor hajlandó hozzájárulni minden olyan megállapodáshoz, amely alkalmas a béke megszilárdítására, /MTl/ T/T . - .