Napi Hírek, 1932. november/1
1932-11-04 [0286]
§ A ^agyasc Távirati Iroda jelenti* Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszternél a mai napon tisztelgett az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület. Havas István elnök meleg üdvözlő szavak kisótetében feltárta a miniszter előtt a polgári iskolai oktatás, valamint a tanári státusz kéréseitb A miniszter válaszában kijelentette, hogy mint tanárember megértéssel ós szeretettel kivanja ügyüket intézni. Ismét arra az útra akarja terelni a polgári iskolákat, amelyen Eötvös annak idején elindította, de bármit tervez is, azt a gyakorlati élettel és az agrárérdekekkel összeegyeztetve a tanárok meghallgatásával kivánja vógrehajtaniv Azután a Magyar dalosszövetség, 30,000 dalos nevében Erühwirth Mátyás elnök vezetésével tisztelgett a miniszternél. Az üdvözlésre a miniszter rámutatott az ének rendkívüli összefogó erejére s utalt a némd met példákra, amelyek bizonyitják, hogy a dalnak a nemzeti élet és a kultúra fejlődésére mily nagy hatása van. 35 í\y Ifj .Horthy Miklós vezetésétel tisztelgő Magyar Uszó Szövetségetfa kultuszminiszter teljes közvetlen szavakkal fogadta. Megemlékezett arról, hogy első miniszteri szereplésének emléke a sporthoz fűződik, Ezt mintegy eljegyzésének tekinti s mindig szeretettel kivan a nemzet újjászületésére oly nagy kihatású sport és testnevelés ügyével foglalkozni. Végül kérte a Szövetséget, hogy továbbra is oly kitartó munkával vezessék az immár dicsőséges múltra tekintő magyar úszósport ügyét. Íz ü rszágos 1 érmészettudományi Tanács, valamint az M.kir. Természettudományi Társaság'küldöttségeit Ilosvay Lajos ny,államtitkár, egyetemi tanár vezette. Az üdvözlésre és az általánosságban előterjesztett kérésekre a miniszter kijelentette, hogy teljes paritást kivan fenntartani a humanista és a természettudományok közt, a fokozottabb támogatáshoz azonban- csak a kormány által feltétlenül elérni kivánt gazdasági javulás vezethet. Az ^rszágos Magyar képzőművészeti Társulat és a Magyar képzőművészek Egyesületének elnöksége is üdvözölte a minisztert nemcsak hivatalbalépése, hanem a sajtó utján már ismertetett béke-törekvései kapetán is, A miniszter köszönettel vette az egyidejűen felajánlott támogatás bejelentését is és kijelentette, hogy a hivatottaknak a művészet ügyeinek irányításában fontos szerepet szánt, igy reméli az összefogást, amely egyedül képes az anyagi kérdéseket is megoldani. Lelki megnyugvást kivan teremteni a művészek közt, hogy a komoly művészi erők megbékélve illeszkedjenek bele a nemzeti egység gondolatába, A fentieken kivül a szegedi Katolikus Kör ajánlotta a miniszter figyelmébe a nemzeti cél eléréséért folytatott munkáját, Sz / Sz **•" ORSZÁGOS LEVÉLTAR K szekció L § L o n d o n , november 4. /Magyar Távirati Iroda/ Az alsóháza szavazattal 80 ellenében másodszori olvasásban elfogadta az ottawai egyezmény alapján kötött angol-kanadai megállapodást. Ezután Lan/sbury felvetette a három napra tervezett munkanélküli-vita lefolytatásának gondolatát és azt kivánta.: mondja ki a Ház,hogy súlyosan aggasztja a munkanélküliség növekedése és örömmel üdvözöl minden, annak csökkentésére alkalmas intezkedést. Lansburybeszéde során sajnálkozását fejezte ki. hogy a világgazdasági konferenciát nem tartották meg novemberben, mert a világgazdasági problémákat csak egységesen lehet megoldani. Nemasak a háborús adósságok, hanem mindennemű államadósságok kérdése is megoldásra vár és ezért össze kellfeie hivni az összes hitelezők világkonferenciáját. Az adósok azért nem fizethetnek, mert a hitelezők nem fogadják el a fizetéseket az, egyetlen lehetséges módon. A munkaügyi miniszter válaszában számadatokkal igyekezett kimutatni, hogy a munkanélküliség Angliában sokkal nagyobb mértékben javult, mint a világ más országaiban és hogy ez azt 'bizonyít ja, hogy sikerült legalább a depresszió haladósaVt megállitani. Ha/Vá