Napi Hírek, 1932. október/2
1932-10-24 [0285]
t § T o r i n o , október 24, /Stefani/ Mussolini miniszterelnök ma a varos jelentősebb ipartelepeit tekintetéé meg, közöttük a Fiat gyárat, ahol 25,000 főnyi munkástömeg előtt mondott beszédet, A Fiat gy. rban éjpen ugyimint a többi teiepen a mu'.kásság nagy lelkeáedéssel és odaadd rokonszenvének megnyilatkozásával fogadta. Mussolini egyebek között kifejtette beszédében, hogy a . dolgozóosztalyok érdekeit egyik kormány sem viseli annyira szivén, mint a fasiszta kormány, amely számíthat a munkastömegek teljes és korlátlan támogatására, Mussolini később a tömeg lelkes ünneplése közben végignézett egy nagyarányú katonai diszfelvonulást./MTl/ t § V e 1 e nc^e , október 24* /stefani/ Valier velencei gróf megtette a szükséges lépéseket, hosy Giacomo Casanova hamvait, amelyek ezidószerint Csehországban vannak. Velencébe szállítsák. Ezenkívül bizottság alakul egy Casanova-múzeum létesítése céljából. fWI Bl/Vá -o- § S z ó f i a , október 24. /Bolgár Távirati Iroda/ Gicseff földmivelésügyi miniszter a mezegazdák kongresszusán besaldet mondott, amelyben hosszasan fejtegette a kormány munkáját, amellyel a bolgár mezőgazdák súlyos helyzetén segíteni óhajt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfőbb mezőgazdasági termények, úgymint a dohány, a selyemgubó és a rozsaolaj crának esése arra késztette a kormányt, hogy a lehető leghatásosabb rendszabályokhoz nyúljon, ami gyakran fájdalmas^áldozatok elviseléééve 1 járhat. Az államkincstár helyzete még most is nehéz, bár a közkiadásokat a végső ki| csökkentették, A költségvetést súlyosan érinti az államadósságok szolBár a kormány a legjobb szándékkal megtesz minden lehetet, a jövőben nem lesz képes'a l^ülföldi adósságokat ugyanabban a terj ede-lemoen törleszteni, mind eddig. Gí.osef ezután áttért a politikai amnesztia kérdésére. Kifejtette, hogy a kérdés a végleges likvidálás előtt áll. Beszéde befejezésében szigorúan elitélte a kommunista üzelmeket, hangsúlyozva, bogy a/bolgár mezőgazdák senmi jót nan várhatnak a bolsevizmus hatalomrajutasától. Bírálat alá* vette ezután a bolsevizmus oroszországi rendszerét. A bolgár népnek ugy a jobboldali reakció fenyegetése, mint a kommunista anarchia ellen saját erejére kell számítania, hocy biztosithassa boldogulását és beigazolhassa, hoay ez orszésban megvan a'kellő összetartás a rend,-': a béke es a nyugalom ér dek ében. /MTI/ § B a 1 a t o n b o g 1 á r , október 24» Gad Gaston állapotáról délután fal hat órakor a következe orvosi jelentőst adták ki: A délután folyamén javulás állott be a beteg állapotában. / Öntudata fel tisztult, szívműködése kielégítő. Kevés táplálékot vett magához. Hőmérséklet 38.4, ér lökés 118, légzés 38. /MTI/