Napi Hírek, 1932. október/1
1932-10-09 [0284]
§ E g e r, október 9, A volt cs.és kir. 60. gyalogezrad egykori bajtársai emlékművet állitottak az egri Hugyadi-téren hosi halottaik emlékére. Az emlékművet ma délelőtt Vitéz József főherceg tábornagynak, az ezred volt parancsnokának jelenlétében ma délelőtt.'leplezték le. Ott volt még: Kriston Endre püspök Szmrecsányi Lajos egri érsek képviseletében, vitéz Lóderer Gusztáv altábornagy, a 60.gyalogezred volt parancsnoka, Hedry Lőrino főispán, Okolicsányi Imre aljban, EorXjhy György és •• . [Gyula felsőházi tagok, több prszággyülési Képviselő, Ury Lajos kúriai tanácselnök, az ezred igen sok volt tisztje és legénységi állományú kantoné ja, köztük a budapesti államrendőrség nagyobb küldöttsége Stolz Zsigmond rondőrjiapitány vezetésével, r fo&afi/ Török Kálmán prépost-kanonok tábori misét mondott, majd puji Puy József nyugalmazott tábornok/ az emlékmű-bizottság elnöke mondott megnyitó bőszedet. Ezután József főhoroog hosszabb boszéd keretében emlékezett mog volt i. . 1 ezredének \ .uv< hadi tetteiről. Hangsúlyozta, hogy a mai nehéz időkben követnünk kell hős katonáink háborús példá|át es szenvedni ' kell tudni a hazáért; testvéri szeretetben egyesülve kell szolgálnunk azt a célt, amiért katonáink a háborúban meghaltak, Magyarország nagysáf át és Szent István országrínak feltámadását. Ne csüggedünk, ne legyünk ishitüek, •• nehezebb idökot is átéltünk, építsünk', dolgozzunk, mindenki a maga hülyén az egész magyarság javára. József főherceg ezután megkoszorúzta az emlékműved, amelyet Waelder Gyula műegyetemi tanár tervei szerint Kienle György szobrászművész késsitett. Trak Géza/Eger város polgármestere, a város nevében átvette az emlékművet, majd a diszszázad és a volt 60 t-as katonák diszmenetben vonultak el a főherceg olőtt. Délben József főhoroog részt vett a Korona-szállo*ban rondozett bajtársi ebéden, /ml/ ^Székesfehérvár, október 9, Az elmúlt napokban betörők jártak a Hangya-szövetkezet alcsuti üzletében. A betörők magukkal vi/tték az üzlet pénzkészletét és több árut. Minthogy az egyik betörő kalapját ^az üzletben felejtette s ezenkívül zámos ujjlenyomat is maradt, a csendőrség határozott nyomon halad. A'iTI/ T § P a r i s, október 9./Magyar Távirati Iroda/ A Journal y^lószinünek mondj,, hogy a leszerelésre vonatkozó szükebbköríl tanácskozásoK előtt Herriot et MacDonald találkozik egymással. A lap eutal arra, hogy a lausannei értekezletet kasonló megbeszélés előzte meg a két ciiamférfi között. Ha a találkozásra csakugyan sok kerül, akkor H rriot szerdán utaznék Londonba. A Petit Párisién reméli, hogy azt a szükebbkörü értekezletet, amelyet LkcDonald kezdeményezett, nem Londonban, hanem Genfben tartják meg, ahol a légkör so&kal megfelelőbb az ilyen természetű tan-.es kozas szamara, ffleméli továbbá, hogy a tanácskozásba a Némebuszággal szomszédos államokat is bevonjak, mert ezeaet nem lehet kizárni a rajuknézve életbevágó fontosságú vitából. T J P a r i s, október 9./Magyar Távi ati Iroda/ A Petit Párisién genfi tudósi tójának értesülése szerint a lesz.-relési értekezlet elnökségének legközelebbi ülésén ki fogjak mondani, .hogy az értekezlet főbizottságát november havára egybehívják. •m mm Tm